Halálos lakástűz volt Szegeden
Hétfő késő este kigyulladt egy tizenöt négyzetméteres melléképület Szegeden, a Negyvennyolcas utcában. A város hivatásos tűzoltói percek alatt a helyszínre értek, ahol egy lakóház udvarán található külön épületben volt tűz – írja a Katasztrófavédelem.
Az egységek megakadályozták a lángok továbbterjedését, az épületben pedig megtalálták annak lakóját, de a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett már megmenteni. A tűz keletkezési okát és körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében tárja fel. Valószínűsíthető, hogy a fűtőberendezés okozta a tüzet.
IDÉN MÁR HÁROM ÉLETET KÖVETELT LAKÁSTŰZ
A katasztrófavédelem felhívta a figyelmet arra, hogy a lakástüzek főbb kiváltó okai között a nyílt láng használata, a meghibásodott fűtőeszközök, az elektromos zárlat és a dohányzás szerepel kiemelt helyen. A kisebb tüzek még porral oltó készülékkel megfékezhetők, ezért célszerű ilyen oltóberendezést készenlétben tartani, valamint füstérzékelőt telepíteni. Idén már három áldozatot követelt lakástűz; az újév első napján Törökbálinton, másnap Szászbereken halt meg egy ember.