Mindenmás

A rendőrség megtalálta a belvárosból ellopott elektromos rollert, nem ez volt a tettes első lopása

A rendőrségre január 4-én érkezett a feljelentés ismeretlen tettes ellen, aki Szeged belvárosában az egyik bevásárlóközpont elől ellopott egy elektromos rollert.

PÁR ÓRÁN BELÜL AZONOSÍTOTTÁK

A nyomozás során a rendőrök pár órán belül azonosítottak egy 34 éves férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét. Kiderült róla, hogy összefüggésbe hozható egyéb, hasonló bűncselekmények elkövetésével. A nyomozók kezdeményezték a letartóztatását, az eltűnt kétkerekűt pedig visszaadták jogos tulajdonosának. A lopás bűntette miatt indult eljárást a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai a napokban lezárták, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek – áll a Police.hu közleményében.

Decemberben egy hasonló esetről számoltunk be, ekkor a Széchenyi térről tulajdonítottak el egy elektromos rollert:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb