Mindenmás

“A gyerekek meg ott sétálnak” – fényes nappal könnyített magán egy bácsika a Széchenyi téren

“Tiszta gáz!! Széchenyi tér, fényes nappal, bácsika pisil, a gyerekek meg ott sétálnak” – írta felháborodva kedden délelőtt szerkesztőségünknek Róbert olvasónk, aki a borítóképünkként használt fotót is mellékelte. Nos, ha menni kell, hát menni kell, de azért na! Ezt kulturáltan is el lehetett volna végezni, hiszen a postától nem messze, a Bartók téren és az Aradi vértanúk téren is van nyilvános mosdó.

A fenti esemény sajnos nem egyedülálló, egyre gyakoribb, hogy a gyönyörű városunkat egyesek egy nagy nyilvános WC-nek nézik, hiszen pont a múlt héten vonták kérdőre az egyik “kakafantomot”, aki a Nagyáruház egyik üzlete elé piszkított.

KEVÉS A NYILVÁNOS TOALETT?

A jelenségek okaként a témában a kommentelők általában két tényezőt jelölnek meg: rendezetlen (és szinte rendezhetetlen) hajléktalankérdés plusz a kevés nyilvános toalett Szeged belvárosában. Sajnos, a fent is említett két történet mind a két teóriát részben alátámasztja. Bár előbbinél mi arra tippelünk, hogy csak szimplán prosztóságból végezhette el a dolgát az úriember.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb