Kiemelkedő adottságok: Európa legnagyobb geotermikus fűtésrendszere működik Szegeden
Geotermikus rendszerrel fűtik a város felét: 27.000 háztartást és 400 középületet Szegeden. Ez világviszonylatban kiemelkedő teljesítménynek számít, a kontinentális Európában ugyanis ez jelenleg a legnagyobb geotermikus rendszer.
30.000 TONNA SZÉN-DIOXIDOT SPÓROLUNK ÉVENTE
Szeged geotermikus fűtésrendszere volt a február 17-i Kék Bolygó című műsor fókuszában. A riportban kiemelték, hogy körülbelül 30.000 tonna szén-dioxid kibocsátást tudunk megspórolni évente ezzel a rendszerrel. Ez köszönhető többek között Szeged rendkívül jó geológiai adottságainak is. Amellett, hogy a geotermikus energia könnyen elérhető, gyakorlatilag közvetlenül a forrás felett található egy közel 160 000 fős város, amiben egy 70-80 ezer főt ellátó városi távhőrendszer üzemel, valamint számos nagy közfogyasztóval rendelkezik.
FONTOS A SZEMLÉLETFORMÁLÁS
Ez Szeged egyik, ha nem a legnagyobb hatású környezetvédelmi projektje is. A fűtésrendszer fejlesztésével a jövőben minimalizálni szeretnék a károsanyag kibocsátást. Fontos a szemléletformálás is, ezt szolgálja az a figyelemfelkeltő környezeti akció is, amelynek köszönhetően a fűtőművek szinte művészeti alkotásokká váltak, és a biodiverzitás fontosságát hirdetik.



