Több millió forint értékű, lopott e-bike szállítmányokat kapcsoltak le Röszkénél
Szombat éjjel két elektromos kerékpárt foglaltak le a magyar rendőrök a röszkei határátkelőhelynél. Az ellenőrzésnél kiderült, hogy az e-bike-ok lopottak, és az osztrák hatóságok már keresték őket. A mai nap folyamán pedig további bicikliket is lefoglaltak.
Egy Mercedes Sprinterrel akarta elhagyni az ország területét március 8-án, szombaton valamivel éjjel negyed 1 előtt egy 57 éves szerb férfi a határátkelőhelynél. A gépjármű rakterében az autóvezető két elektromos biciklit szállított, melyek eredetét az átvizsgáláskor nem tudta igazolni. Az ellenőrzés során kiderült továbbá, hogy az e-bike-okat az osztrák hatóságok keresik, ugyanis azokat ellopták – írja a police.hu.
A Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a közel 1,3 millió forint értékű e-bike-okat lefoglalták, a sofőrrel szemben pedig pénzmosás bűntette miatt indítottak eljárást.
MA IS FOGTAK EGY SZÁLLÁTMÁNYT
Március 10-én két szerb férfi jelentkezett belépésre a határátkelőhelynél egy Ford Transittal, valamivel éjfél után, az ellenőrzés során a határrendészek azonban egy-egy körözött e-bike-ot találtak a kisteherautó rakterében. A körülbelül 2 millió forint értékű rakományt a Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói lefoglalták, és ebben az esetben is pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.



