A BYD nagyon odateszi magát, hogy a szegedi gyár sikersztori legyen – egy további üzemet is építeni fognak, aminek már keresik a helyét
A BYD a tél végére, a tavasz kezdetére igazítva nagy találkozót szervezett az európai autóipar egyik legendás városába, az olaszországi Torinóba – adta hírül a Cleantechnica hírportál. Az európai autóbeszállítói ipar 380 jelentős vállalatának több mint 500 képviselőjét hívták meg, hogy a kínai autógyártó vezetői ismertessék velük a cég nemzetközi terjeszkedési terveit. Már keresik a következő európai üzem helyszínét, hiszen tovább terjeszkedne a Szegeden gyárat építő vállalat.
Az autótesztelési lehetőséggel összekapcsolt dzsemborin kiderült, hogy a BYD együttműködésre törekszik az európai autógyártás kiváló háttériparával. A kínaiak ugyanis úgy akarják elkerülni az európai kontinensre exportált autóik után fizetendő büntetővámot, hogy minél több terméküket helyben állítják elő.
A CÉL AZ, HOGY SIKERSZTORI LEGYEN A SZEGEDI GYÁR, TOVÁBBI ÜZEMET IS ÉPÍTENI FOGNAK
A Totalcar azt írja, hogy a BYD marketingeseinek tájékoztatása szerint a rendezvényen több mint 170 külön egyeztetés zajlott le, miközben a menedzserek élvezkedhettek a BYD autóinak tesztvezetésein. A kínai vállalat közleménye megemlíti a Szegeden épülő üzemet, amely az első személyautókat előállító európai bázisa lesz a vállalatnak. A tanácskozás üzenete az volt, hogy a BYD nagyon odateszi magát azért, hogy a szegedi gyár, amelyből az első autók már idén kigördülhetnek, sikersztori legyen. Stella Li, a vállalat elnökhelyettese közölte, egy további üzemet is építeni fognak, aminek jelenleg keresik a helyét. A döntés másfél éven belül várható.
KULCSORSZÁGNAK TEKINTIK OLASZORSZÁGOT
A lap szerint az látható, hogy a kínai autógyártó beszállítói bázisa kulcsországának tekinti Olaszországot. Úgy vélik, hogy kiváló cégek várnak olasz földön a megrendelésekre. Mindennek megvan a pénzügyi oldala is: a BYD március első napjaiban 5,6 milliárd dollár értékben bocsátott ki új részvényeket külföldi expanziójának finanszírozásához. Ez volt az elmúlt négy év legnagyobb ilyen akciója. A kínai autógyártó egyébként 318 ezer akkumulátoros és konnektorból tölthető autót értékesített februárban, ami 161 százalékkal több, mint 2024 februárjában. A több mint 67 ezres külpiaci eladás új rekord a vállalat történetében. A BYD haszonjármű-divíziója még a 161 százalékos pluszt is meghaladó tempóban növelte eladásait.



