Földrajzos sikersorozat Szegeden: három dobogós hely az OTDK-n, és aranyérem az UNESCO-versenyen – kiemelkedő eredményeket értek el az SZTE Báthory István Gimnázium tanulói
Az SZTE Báthory István Gimnázium és Általános Iskola földrajzos diákjai az idei tanévben kiemelkedő eredményeket értek el országos és nemzetközi versenyeken: három dobogós helyezést szereztek a Középiskolai OTDK-n, aranyérmet hoztak el az UNESCO Országismereti Földrajzversenyről, és a kutatásaikat egyetemistákat idéző színvonalon mutatták be.
Az egyetem azt írja, hogy a szegedi Báthory-gimnáziumban nem csak tantárgy a földrajz, hanem szenvedély. Az idei tanév eredményei ezt látványosan igazolják: a XXXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) a középiskolai földtudományi szekcióban három tanuló is dobogóra állhatott. Ribizsár Benjamin (12.G) második, Oláh Zoltán János (12.C) és Tóth Gergely (10.C) harmadik helyezést értek el. A verseny Pécsett zajlott, ahol a résztvevőknek előzetesen írásos kutatási munkát kellett benyújtaniuk, majd azt élőben is bemutatniuk egy opponensi bizottság előtt.
MEGÚJULÓ ENERGIÁK HAZAI LEHETŐSÉGEI
Ribizsár Benjamin, aki a megújuló energiák hazai lehetőségeit vizsgálta, azt mondta: „Ez örök emlék marad, mert első kézből tanulhattuk meg egy kutatás teljes folyamatát.” Oláh Zoltán János – történelem tagozatosként – a háborúk geopolitikai és társadalomföldrajzi hatásait kutatta, ő így fogalmazott: „egy fegyveres konfliktus hatásait nem elég régiónként nézni; ugyanazon a térképen belül is óriási eltérések lehetnek.” Tóth Gergely egy másik szekcióban, a természettudományi tantárgyak mikrotanítása és kísérletek kategóriában ért el kiváló eredményt.
AZ UNESCO VERSENYÉN ARANYÉRMET SZEREZTEK
A szegedi földrajzosokat azonban nemcsak az OTDK-n díjazták: az UNESCO Országismereti Földrajzversenyen aranyérmet szereztek. Ez a verseny csapatban zajlik, és összetett feladatokon keresztül méri a diákok tájékozottságát, térképolvasási és adatértelmezési készségeit. A gimnázium csapata a szóbeli döntőben is helytállt, és országos első helyezést ért el – ez is azt bizonyítja, hogy a földrajz iránti érdeklődés nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is élő hagyomány az iskolában.
GONDOLKODÓ FIATALOKAT NEVELNEK
A fentiek mellett Oláh Zoltán János az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) földrajzból bejutott az országos döntőbe, ahol a kilencedik helyet szerezte meg. Ez különösen figyelemre méltó, mivel ő eredetileg történelem tagozatos, és a földrajzot fakultáció keretében tanulja. Kiemelték, hogy az SZTE Báthory István Gimnázium és Általános Iskola tehát nemcsak versenyzőket, hanem gondolkodó fiatal kutatókat nevel – akik már középiskolásként megtapasztalják, milyen a tudományos munka világa. A lendület pedig töretlen: a következő évek földrajzos generációi már készülnek az újabb kihívásokra – itthon és nemzetközi terepen egyaránt.



