Figyelmeztet a katasztrófavédelem: károkozó viharok vethetnek véget az extrém hőségnek
A HungaroMet előrejelzése szerint ma hazánkat is elérheti az a viharzóna, amely Nyugat-Európában már komoly károkat okozott, Franciaországban halálos áldozatokat is követelt – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a közleményében.
Kiemelték, hogy az esti órákban egy gyors mozgású hidegfront éri el hazánkat északnyugati irányból, késő délutántól a nyugati határszél közelében intenzívebb zivatarok, viharos, akár 80-90 km/órás széllökések és jégeső lehet.
SZEGEDEN REGGEL SZÁMÍTHATUNK ZIVATARRA
Az előrejelzések szerint a kelet felé vonuló front éjjel a Dunántúlon és a középső tájakon, péntek reggel pedig keleten indíthat be újabb zivatarokat, melyeket viharos széllökések és jégeső is kísérhet. Szeged környékén szintén reggel lehet zivatarokra számítani.

FIGYELJÜK AZ ELŐREJELZÉSEKET
A katasztrófavédelem kiemelte, fontos, hogy mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyet a víz elérhet. A közlekedőknek is fokozott óvatossággal kell eljárniuk, autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni. A villámárvizek komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el.
NE PARKOLJUNK FÁK ALÁ
Ha van rá mód, a kocsival fáktól, reklámtábláktól, épületektől távolabb parkoljunk. Ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, a legjobb valahol megállni. Ha erre nincs lehetőség, érdemes legalább lassítani. Emellett a közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy villámláskor senki ne a fák alatt keressen menedéket, hanem lehetőség szerint menjen egy közeli épületbe. Az otthonunkban lévő elektromos eszközök csatlakozóit érdemes kihúzni a konnektorból, egy villámcsapás ugyanis tönkreteheti őket.
A várható meteorológiai riasztásokról és a tűzoltói beavatkozást igénylő esetekről tájékozódjon a katasztrófavédelem VÉSZ-alkalmazásán, ha pedig bárki bajba jutott embert vagy állatot lát, akkor azonnal hívni kell a 112-es segélyhívószámot.



