Nem a keddi földrengés volt az utolsó, számíthatunk a közeljövőben további utórengésekre Csongrád-Csanádban

Múlt héten pénteken számoltunk be arról, hogy kisebb földrengés történt Csongrádtól körülbelül 5 km-re, és Szentesen is érezni lehetett. A földrengés mérete a Richter-féle skálán 3,1 volt. A rengés kb. 15 km mélységben keletkezett. Kedden újabb földmozgásra lettek figyelmesek, amiről videó is készült.
Az Index felkereste Dr. Kalmár Dánielt, a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet, Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium kutatási egységének vezetőjét, aki kifejtette:
“Péntek délután kezdődtek a rengések 3-as magnitúdóval majd egy napig tartó csend után szombat este 20:55-kor keletkezett egy nagyobb, 3,6-os rengés. Ezt sokkal többen érezték, mint az előző napit. Számos utórengés is volt, köztük öt olyannal – 1,9 és 2,4 magnitúdó között – amelyeket a lakosság is érzékelt. Hétfő és kedd reggel újabb rengések keletkeztek 2,14 és 2,9 közötti magnitúdóval, ezekről szintén kaptunk lakossági bejelentéseket, emellett pedig számos olyan rengés volt, amelyeket csak a műszereink érzékelt.”
TEKTONIKUS EREDETŰ RENGÉSEK
A szeizmológus kiemelte, hogy a rengések tektonikus eredetűek. “Ez abból derül ki, hogy a mélységük 10–20 km között, döntően 15 km környékén helyezkedik el, ami egybevág azon szerkezeti zónával, ami a térségben húzódik, és ezáltal aktív szerkezeti zónának tekintjük” – fejtette ki Dr. Kalmár Dániel, aki szerint a közeljövőben még számíthatunk utórengésekre, de azt nem lehet meghatározni, hogy mekkora magnitúdóval. A szeizmológus azt kérte, hogy a kommentszekciók helyett inkább az obszervatórium Facebook-oldaláról tájékozódjanak az érintettek és az érdeklődők, folyamatosan közlik a legfrissebb adatokat.



