Korábbi válogatott labdarúgó fiát igazolta le a Szeged-Csanád GA: tehetséges, fiatal támadó jött a Ferencvárostól városunkba
Halmai Ádám Szegeden folytatja – jelentette be a tehetséges fiatal támadó igazolását a Szeged-Csanád GA a közösségi oldalán. Ádám a Ferencvárostól érkezik a Tisza-parti klubba.
Kiemelték, hogy Halmai Ádám 2001. július 17-én született Budapesten. Édesapja, Halmai Gábor korábbi 57-szeres válogatott labdarúgó. Ádám a Pomázi Focisuliban kezdte karrierjét, majd:
- négy év után a Vasas utánpótlásába igazolt, ahol egészen 2017-ig szerepelt,
- Angyalföldről a Szombathelyi Haladáshoz szerződött,
- két idény után a Fehérvár együtteséhez igazolt, ahol 2019 szeptemberében egy MOL Magyar Kupa-meccsen debütált a felnőttek között,
- Székesfehérvárról kétszer is kölcsön vette az akkor NB II-ben szereplő Budaörs,
- 2022 januárjában az élvonalbeli ZTE-hez szerződött,
- 2022 júliusában a Ferencváros fiókcsapatához, a Soroksár együtteséhez igazolt.
A sárga-feketéknél rögtön alapember lett, a 2022/23-as szezonban 29 bajnokin 15 gólt szerzett, ezzel ő lett a csapat házi gólkirálya. Kiemelkedő teljesítményére felfigyelt a Ferencváros vezetése, amely 2023 nyarán szerződtette. Az U19-es válogatottba is bekerült: 3 mérkőzésen 1 gólt szerzett a korosztályos nemzeti csapatban. Az előző idényben a Soroksár színeiben 23 NB II-es bajnoki mérkőzésen 5 gólt szerzett.
BOLDOG, HOGY ITT LEHET
“Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Úgy gondolom, minden játékos vágya, hogy ilyen körülmények között készülhessen és hétvégente ilyen gyönyörű stadionban futballozhasson. Bízom benne, hogy ennek a szép nagy városnak rövidesen első osztályú csapata lesz. Szeretnék ehhez jó játékkal, gólokkal és gólpasszokkal hozzájárulni” – nyilatkozta Halmai Ádám.



