Felújítják a víz- és csatornahálózatot a Hajnóczy utcában, útszűkületre és parkolási korlátozásokra kell számítani

Víz- és csatornahálózati rekonstrukciós munkálatokat kezd augusztus 4-től a Szegedi Vízmű a Hajnóczy utcában, a Nagykörút (Londoni körút) és Jósika utca közötti szakaszon – tájékoztatta szerkesztőségünket a vállalat. Mint megtudtuk, első lépésben az utcai szennyvízbekötések feltárására, rekonstrukciójára kerül sor, majd ezt követi a vízvezeték felújítása.
A munka csatornakamerával történő állapotfelméréssel, szükség szerinti bontással, és feltárással indul. Azt is elárulták, hogy a szennyvízbekötések rekonstrukciójával várhatóan augusztus végére végeznek majd a szakemberek, majd ezt követően kezdődik – a csatornahálózati munkálatok előrehaladásától függően – a vízvezeték felújítása, az előzetes tervek szerint szeptemberben.
ÚTSZŰKÜLÜTRE, PARKOLÁSI KORLÁTOZÁSRA KELL SZÁMÍTANI
A munka befejezését követően fognak aszfaltozni, az eredeti állapotot állítják helyre. Kiemelték, hogy a szennyvízbekötések rekonstrukciója miatt a munkaterületet korlátok határolják majd, emiatt útszűkületre, parkolási korlátozásokra kell készülni a Hajnóczy utcának ezen a szakaszán (Londoni körút és Jósika utca között), a forgalom fenntartása mellett. A közlekedést a munkálatok idejére kihelyezett táblák segítik majd, fokozott figyelmet kérnek mindenkitől.



