Közélet

Meghalt Cintula, a diszkókultúra magyar úttörője, aki még az ős-SZIN-en is pörgette a lemezeket

Meghalt a magyar diszkózás és rádiózás legendás alakja, Cintula alias Keresztes Tibor. Az ikonikus lemezlovas – aki rengeteg alkalommal járt a Napfény Városában, 1982-ben például még az ős-SZIN – en is zenélt – 81 éves volt.

“A magyar rádiózás egyik utánozhatatlan alakja örökre elhallgatott. Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy életének 81. évében elhunyt Keresztes Tibor, azaz Cintula – a hazai könnyűzene és ifjúsági kultúra megkerülhetetlen szereplője, a legendás hangulatfelelős, a magyar diszkókultúra egyik úttörője”

– közölte a szomorú hírt vasárnap este a Poptarisznya.

Mint írták, Cintula a ’60-as évektől kezdve a Magyar Rádió Ifjúsági Osztályának külsős riportereként dolgozott, de igazi kultikus figurává a Fővárosi Művelődési Házban (FMH) működő Magnósklub szervezőjeként vált. Ezeken az eseményeken a nyugati zene, a közösségi élmény és a fiatalos lendület találkozott – egy olyan korban, amikor ez még bátor és újító dolognak számított. A „Helló, itt Cintula!” köszönés egy egész generáció fülébe égett bele, ő pedig mindörökre a korszak egyik ikonikus hangja maradt.

“Keresztes Tibor – Cintula – több mint fél évszázadon át szolgálta a magyar könnyűzenét és ifjúsági kultúrát. Halálával egy korszak zárult le, de hangja és szelleme tovább él mindazokban, akik ismerték és szerették munkásságát” – búcsúztak kortársai a legendától, aki több alkalommal fellépett Szegeden, többek között a Szőke Tisza hajón és az 1982-es Szegedi Ifjúsági Napokon is zenélt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb