Közélet

Négyből három eladó ingatlan megfelel az Otthon Start hitel feltételeinek, mutatjuk Szegeden mi a helyzet

Korábban megírtuk, hogy megjelent az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezete, ezzel közöltek szinte minden részletet a kormány új programjáról. Az állam 50 millió forintos, 3 százalékos, fix kamatozású kölcsönt biztosít legfeljebb 25 évre. Az eladó ingatlanok háromnegyede pedig megfelel az Otthon Start hitel feltételeinek, ám vármegye-székhelyeken óriási eltérések lehetnek.

A több mint 135 ezer eladó lakás és ház hirdetéséből 102 ezer megfelel a kritériumoknak, amelyek szerint maximum 1,5 millió forint lehet a négyzetméterár, emellett legfeljebb 100 millió forintos lakásra, illetve 150 millió forintos házra lehet igényelni a kedvezményes, 3 százalékos kamatozású lakáshitelt. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan.com eladó lakás- és házkínálatának 75 százaléka, azaz négyből három lakóingatlan szóba jöhet a programban érintett vevőjelöltek számára – írja a Magyar Nemzet.

ÓRIÁSI ELTÉRÉSEK VÁRMEGYESZÉKHELYENKÉNT

A vármegyeszékhelyek között óriási eltérések láthatók. Békéscsabán szinte teljes a lefedettség: az eladásra váró lakások mindegyike megfelel a feltételeknek, a házaknál pedig 96,5 százalékos az arány. Így a vármegyeszékhelyen a teljes kínálatra vetítve 98 százalékos ugyanez az érték.

Valamivel alacsonyabbak az arányok Szegeden, ahol a lakóingatlanok 83 százaléka felel meg a kritériumoknak. A szegedi átlag a lakások 91 százalékából és az eladó házak 69 százalékából áll össze.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb