Mindenmás

Sűrítőjáratokkal készül az SZKT az Államalapítás Ünnepén Szegeden, a tűzijáték is a Széchenyi téren lesz

Nyakunkon az Államalapítás Ünnepe, amihez kapcsolódóan az SZKT több hasznos információt is megosztott. Kiemelték, hogy a tűzijáték a Széchenyi téren lesz idén, annak befejezését követően (várhatóan 21:20 óra körüli indulással) pedig sűrítőjáratokat közlekedtetnek majd Szegeden. Sőt, éjszaka indul majd villamos is a vasútállomásról, ugyanis a MÁV vonatot indít Szegedre a budapesti tűzijátékot követően.

A sűrítőjáratok:

  • az 5-ös trolibusz vonalán a Körtöltés utca irányba,
  • 19-es trolibusz vonalán a Makkosház és Tarján Víztorony tér irányba,
  • és a 9-es trolibusz vonalán a Lugas utca végállomás irányba fognak járni.

A járatok a Széchenyi tér (Kelemen u.) trolibusz megállóhelyről indulnak majd.

LESZ VILLAMOS IS ÉJSZAKA

Azt is hozzátették, hogy a MÁV Személyszállítási Zrt. a budapesti augusztus 20-i tűzijáték után vonatot közlekedtet Szegedre, amely Szeged vasútállomásra menetrend szerint augusztus 21-én 01:30 órakor érkezik. A vonathoz csatlakozóan a Szegedi Közlekedési Kft. a 2-es vonalon Szeged vasútállomás – Európa liget között villamosjáratot közlekedtet. A villamos a vonat tényleges érkezéséhez igazodva indul Szeged vasútállomástól és a 2-es vonal teljes hosszán végig közlekedik. Sőt, 2025. augusztus 21-én hajnalban a 00:47 órakor a Szeged vasútállomásra Budapestről érkező vonathoz az SZKT az 1E járathoz csuklós autóbuszt is biztosít, amely a vonat késése esetén is bevárja az utasokat.

TELIS-TELE LESZÜNK PROGRAMOKKAL

Mint megírtuk, idén kétnapos lesz az Államalapítás Ünnepe Szegeden, augusztus 19-én és 20-án ismét megtelik a Széchenyi tér! A szervező Szegedi Városkép és Piac már a részletes programot is ismertette, eszerint pedig fellép például Singh Viki, Radics Gigi és a KFT, de lesz díszünnepség Botka László beszéddel, és tűzijáték is. Utóbbiban idén a Széchenyi téren gyönyörködhetünk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb