Sport

Irány Norvégia! Európai topcsapatokkal csap össze a Pick Szeged a bajnoki rajt előtt

Mint megírtuk, hatalmas célkitűzésekkel vág neki a soron következő, jubileumi idényének az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A Kékek játékosai egy emberpróbáló felkészülésen vannak túl, a hétvégén pedig Norvégia felé veszik az irányt, ahol az Elverummal, valamint a Kielcével csapnak össze a bajnoki start előtti utolsó napokban.

AZ ELITCUP 2025 NEMZETKÖZI TORNÁN LÉP PÁLYÁRA A CSAPAT

Csapatunk a hétvégén Norvégiába utazik, ahol az Elitcup 2025 nemzetközi tornán lép pályára Elverumban. A viadal három résztvevője: a házigazda Elverum Håndball, a lengyel Industria Kielce, valamint az OTP Bank-PICK Szeged – emeli ki a csapat honlapja. Hozzáteszik, háromhetes kemény felkészülés van a Kékek játékosai mögött – futás, kondi, taktika –, most pedig jönnek az első mérkőzések. Michael Apelgren fiai ismerős ellenfelek ellen léphetnek pályára, az Elverum ellen több BL-meccset játszottak az elmúlt években, sőt 2021-ben Szegeden kétszer is összecsaptak velük edzőmeccsen. A Kielcét pedig tavaly a Bajnokok Ligája-csoportban kétszer is sikerült legyőzni, illetve a kasseli felkészülési torna döntőjében is felülmúlták a lengyel csapatot.

NAGY FIGYELMET KAP A NORVÉG TORNA

Az elverumi rendezvény nagy figyelmet kap Norvégiában, a szurkolók különösen várják, hogy találkozhassanak vezetőedzőnkkel, Michael Apelgrennel, aki korábban játékosedzőként és trénerként is sikereket ért el a klubnál, három bajnoki címmel gazdagítva történelmüket. Ez a rangos torna kiváló erőfelmérő lesz a szezonkezdet előtt, hiszen augusztus 28-án (csütörtök) már az NB I-ben, hazai pályán, a HE-DO B. Braun Gyöngyös ellen rajtolunk – olvasható a Kékek honlapján.

Az Elitcup 2025 teljes programja:

  • Augusztus 22. (péntek), 19:00 – Elverum vs. Industria Kielce
  • Augusztus 23. (szombat), 16:00 – OTP Bank-PICK Szeged vs. Industria Kielce
  • Augusztus 24. (vasárnap), 13:00 – Elverum vs. OTP Bank-PICK Szeged

A bajnoki rajtig mindössze 10 nap van hátra, íme az idei bajnokság teljes menetrendje:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb