Közélet

Huszonöt helyen húznak fel idén konténertantermeket: Csongrád-Csanád vármegyében három település kap

Egyre több helyen oldja meg a kormány a szűkös iskolai férőhelyek bővítését konténerekkel. Ezek vásárlása és telepítése olcsóbb, gyorsabb és egyszerűbb, mint egy új iskola felépítése vagy a meglévő épület felújítása, ráadásul olyan helyeken, ahol a demográfiai hullámvölgy miatt pár év múlva sokkal kevesebb lesz a gyerek, ideiglenesnek is jó, ám sokan nehezményezik ezt a megoldást. Mint kiderült, épp szeptember 1-jén, az új tanév első napján tették közzé, hogy az állami iskolákat fenntartó központ ismét konténertantermeket vásárol, többek között vármegyénkben is!

Szeptember 1-jén, az új tanév első napján jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy az állami iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ ismét konténertantermeket vásárol – vette észre az Mfor. Tavaly még csak 13 településre rendeltek konténertantermeket egymilliárd forintért, idén már 25 helyszínre (+ 3 opciós településre), összesen 16 darab különböző konténertípust, azaz 214 konténer-elemet vásárol bérleti konstrukcióval.

TÖBB FÉLE KONTÉNERISKOLA VAN

A közbeszerzést ismét a KR Építő Kft. nyerte meg a GS Generál Kft.-val közös ajánlatával. A most megrendelt konténeriskolák között van szaniterekkel ellátott 3, 2 és 1 tantermes, de akad közte akadálymentes is és van, ahol már meglévő konténeriskolára építenek rá emeletet. A szerződés szerint a 36 hónap alatt kerül sor a konténerek telepítésére, valamint a futamidő végén azok megvételére. Bár a közbeszerzési dokumentum nem részletezi az újabb helyszíneket, a Magyar Közlöny április 22-i száma ezeket a településeket említi meg, ahol ideiglenes férőhelybővítés szükséges mobiltantermek telepítésével és bérlésével:

  • Albertirsa,
  • Sárkeresztúr,
  • Esztergom,
  • Budakeszi,
  • Budajenő,
  • Diósd,
  • Herceghalom,
  • Vámosszabadi,
  • Mindszent,
  • Hódmezővásárhely,
  • Szegvár,
  • Jászfelsőszentgyörgy,
  • Ballószög,
  • Lakitelek,
  • Mátészalka,
  • Monor,
  • Vaszar,
  • Bő,
  • Gyöngyösfalu,
  • Gárdony,
  • Szemere,
  • Dunaharaszti,
  • Vértesszőlős,
  • Tahitótfalu,
  • Vácrátót,
  • Pomáz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb