Októbertől nagy változás jön: új beutaló kell majd a visszarendeléshez, így kétszer fordulhatnak a betegek
Még a szakorvosi kontrollvizsgálathoz is új beutaló kell októbertől egy friss törvénymódosítás alapján. A jelenlegi rendszerben a visszarendeléshez, ha arra a páciens 3 hónapon belül jelentkezik be, akkor nem kell új beutaló. Ez fog októbertől megváltozni.
Igen sokakat érint majd a Magyar Közlönyben az „egyes belügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról” közzétett jogszabály. Módosítják ugyanis a tb-ellátásról szóló törvény végrehajtását alakító kormányrendelet azon passzusát, amely a szakorvosi ellátásra visszarendelésről szól – írja Azénpénzem.hu.
OKTÓBERTŐL JÖNNEK A VÁLTOZÁSOK
Kiemelték, hogy jelenleg úgy működik a rendszer, hogy a szakorvosi ellátáshoz beutalót kell kérni a háziorvostól, amennyiben azonban további vizsgálat, illetve kontroll kell, azt már beutaló nélkül lehet igénybe venni. A gyakorlatban annyi a megkötés, hogy ugyanahhoz a szakorvoshoz 3 hónapon belül kell bejelentkezni. Mindez azonban október 1-től megváltozik.
A rendeletmódosítás nyomán, ha a beutaló-köteles járóbeteg-szakellátás keretében a biztosított ismételt ellátása, ideértve a kontrollvizsgálatot is, orvosszakmai szempontból indokolt, a visszarendeléshez a járóbeteg-szakellátás orvosa részéről új beutaló kiállítása szükséges.
Egyetlen kivétel az, ha a visszarendeléssel érintett ellátás során közvetlen orvosi közreműködés nem szükséges.
ÚJ ELŐÍRÁS LESZ A LABORVIZSGÁLATOKNÁL IS
Laborvizsgálatokra új előírás, hogy a beutalás előtt az orvosnak az EESZT-ben kell ellenőriznie, hogy a beutalást megelőzően került-e sor a biztosított laboratóriumi vizsgálatára és hogy az ismételt vizsgálat feltételei fennállnak-e. A ma még érvényes jogszabályban az szerepel, hogy az ismételt ellátás indokoltságát a járóbeteg-szakellátás orvosa rögzíti a biztosított egészségügyi dokumentációjában és erről írásban tájékoztatja a biztosítottat. A rendeletben benne van viszont az is, hogy előbbi nem érinti az ellátás beutaló nélküli igénybevételének jogosultságát. Októbertől azonban más világ jön. Elképzelhető, hogy az orvos előír valamit, amit hatásosnak gondol, ezért nincs kifejezett visszarendelés, de végül nem így lesz. A beteg pedig újrakezdheti a szakorvosi ellátásért a harcot.
PLUSZ PÉNZ HELYETT BÜNTETÉS
A rendeletek között más változtatás is akad. Az e-beutalók minél szélesebb körű alkalmazásának eléréséhez a kormány finanszírozási eszközökkel járul hozzá. Az új „finanszírozási eszköz” kifejezetten büntetés. Ha egy egészségügyi szolgáltató nem elektronikus beutaló alapján nyújt ellátást, akkor a finanszírozási összeg 10 százalékát, de legfeljebb 1000 forintot levonnak. Ugyanez a szankció lesz az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) nem rögzítés esetére is.



