Szegedi Arcok

Szegedi Pletykák: albérlet vs. kollégium – avagy így oldják meg lakhatásukat az SZTE hallgatói

Szeptember 8-án hivatalosan is elstartolt a tanév a Szegedi Tudományegyetemen, így újra egyetemi élettel telhet meg a Napfény Városa. Az SZTE hallgatói közül minden évben rengetegen jelentkeznek kollégiumba a tanulmányaik űzéséhez, apró szépséghiba, hogy helyhiány miatt többeknek utolsó másodperces megoldásokhoz kell folyamodniuk. Akadnak olyan egyetemisták is, akik az első pillanattól kezdve inkább az albérlet kényelmét élvezik, mások pedig a bejárós módszert alkalmazzák a környező településekről. Legújabb Szegedi Pletykák részünkben arra voltunk kíváncsiak, hogyan oldják meg lakhatásukat az SZTE hallgatói ebben a félévben, mutatjuk beszámolóikat!

TÖBBEN A KOLLÉGIUMOT PREFERÁLJÁK, DE AZ ALBÉRLETNEK IS MEGVANNAK AZ ELŐNYEI

Az egyetemisták többsége a kollégiumot preferálja, hiszen elmondásuk szerint sokkal pénztárca barátabb, emellett a közösségépítésben is rengeteget tud segíteni a félév elején. Akadtak azonban olyanok is, akik a borsos árak ellenére inkább az albérletben látják a lakhatás előnyeit, mások viszont a környező településekről inkább a bejárós módszert alkalmazzák. Csekkoljátok videónkat az SZTE-s hallgatók beszámolóiról!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb