Ugyanazon a napon két sportlegendát is elveszített Szeged

Elhunyt Halász Antal és Kelemen Béla, így rövid idő alatt két sportlegendát is elveszített Szeged. Halász Antal a SZVSE egykori ügyvezető elnöke volt, míg Kelemen Béla városunk megbecsült tanára, aki számos válogatott futót nevelt ki.
Augusztus 28-án hunyt el Halász Antal, Tóni bácsi, a Szegedi VSE legendás elnöke és ugyanezen a napon Kelemen Béla, a város atlétikájának meghatározó alakja és edzője is.
HALÁSZ ANTAL DECEMBERBEN LETT VOLNA 90 ÉVES
“Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. augusztus 28-án elhunyt Halász Antal, a Szegedi Vasutas Sportegyesület (SZVSE) meghatározó alakja, idén decemberben ünnepelte volna 90. születésnapját” – írta az SZVSE a honlapján, ahol azt is kiemelték, hogy Halász Antal játékosként az NB I-ben szerepelt, a második világháború éveiben – 1941–42-ben 13 bajnoki mérkőzésen játszott a SZVSE jobbhátvédjeként, aktív játékosként meghatározó figurája volt az élvonalbeli csapatnak az 1950-es években. Ezt követően hosszú és elkötelezett vezetői pályafutás várt rá: 22 éven keresztül szolgálta az egyesületet ügyvezető elnökként, amely alatti irányítása alatt a klub szakmai és közösségi élete egyaránt megerősödött. Munkássága hozzájárult a SZVSE stabil alapokra helyezéséhez, megőrizve a klub hagyományait és spirituszát. A futball iránti szenvedélye és vezetői elhivatottsága kéz a kézben jártak, életműve példaként áll előttünk.
A HAZAI ATLÉTIKA MEGHATÁROZÓ EGYÉNISÉGE VOLT KELEMEN BÉLA
Szintén augusztus augusztus 28-án hunyt el 77 éves korában Kelemen Béla, a hazai atlétika kiválósága is. Hosszú évekig tanított Szegeden, egyik volt kollégája így emlékezett rá: “a testnevelés tagozatot a Széchenyi neki köszönhette. Maximálisan kivette a részét az aktív sportolók felkészítésében és az utánpótlás-nevelésben is.” Kelemen Béla a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett testnevelés-történelem szakos tanári diplomát, majd atlétikával 1973-ban kezdett el foglalkozni. Edzőként 22 válogatott futót nevelt ki.



