Egy vadonatúj órával lett gazdagabb a fiatal szegedi csillag: így vette át a Garmin sport- és okosóráját Marenec-Dózsa Zsombor a Navóránál

Bajnoki átadás történt pár nappal ezelőtt a Kálvária sugárúton, az ifjúsági kenu Európa- és világbajnok Marenec-Dózsa Zsombor járt nemrég a Navóra üzletében. A fiatal csillag nagyjából két hónappal ezelőtt, Portugáliában lett ifjúsági világbajnok C-1 1000 méteren, miután korábban az EB címet is bezsebelte, most pedig egy szuper funkciókkal ellátott GARMIN sport- és okosórát vehetett át Szegeden, ami hamarosan a felkészülésben segíti majd a még mindig csak 18 éves szegedi sportolót.
Még júliusban számoltunk be arról, hogy ifjúsági világbajnok lett Marenec-Dózsa Zsombor, a Szegedi Vízisport Egyesület kenusa. Zsombi még mindig rendkívül fiatal, de már most egészen elképesztő eredménysort tudhat maga mögött, ezek közül csak a legfrissebb a nagyjából 2 hónappal ezelőtt Portugáliában elért ifjúsági világbajnoki cím. A 18 éves szegedi kenus mellé nemrég a minőségi sport- és okosórákkal foglalkozó Navóra is beállt – a cég egy vadonatúj, GARMIN okosórával lepte meg Zsombort, ami jelentősen megkönnyíti majd a versenyekre való felkészülését. A szóban forgó eszközt pár nappal ezelőtt át is vette a Kálvária sugárúton található Navóránál:
Az átadásról hamarosan egy exkluzív Szeged365 videóval és interjúval érkezünk, melyben jól ki is faggatjuk Marenec-Dózsa Zsombort, a Szegedi Vízisport Egyesület 18 éves sportolóját!
A Navóra sport – és okosóra szaküzletet a Kálvária sugárút 65-67. szám alatt találod!



