Hosszabb és hidegebb volt a tél Szegeden – többen 100 ezer forintot is meghaladó elszámoló számlát kaptak a SZETÁV-tól, most megszólalt a vállalat

Számos olvasón panaszkodott az elmúlt időszakban, mely szerint “horribilis” összegű elszámoló számlát kaptak a SZETÁV-tól Szegeden. Többen 100 ezer forintot is meghaladó tartozásról kaptak értesítést a vállalattól és úgy vélik, hogy nem kaptak mellé megfelelő tájékoztatás, értetlenül állnak a kialakult helyzet előtt. Felkerestük a SZETÁV-ot az ügyben, akik kiemelték, hogy a 2024/2025-ös fűtési időszak az előző három évnél hosszabb és hidegebb volt, ez pedig magasabb hőfelhasználást eredményezett.
Több olyan Szeged365 olvasó is azzal kereste fel szerkesztőségünket, hogy meglepően magas elszámoló számlát kaptak a SZETÁV-tól. Többeknél ez a 100 ezer forintot is meghaladta, miközben azt állítják, hogy az előző szezonban nem használtak fel több fűtési energiát, mint korábban. Többen azt is sérelmezték, hogy amikor érdeklődtek a vállalatnál a számla tartalmáról, akkor annyi választ kaptak, hogy azt mindenképpen ki kell fizetni.
NEM TÉVEDÉSRŐL VAN SZÓ
A téma kapcsán felkerestük a SZETÁV-ot, akik megerősítették, hogy ők is érzékelik a panaszos megkeresések számának növekedését és legtöbben valóban a magas összegű elszámoló számlák miatt fordulnak most hozzájuk. Kiemelték, hogy:
“sajnos nem tévedésről van szó – régen volt már a tél, ezért nem könnyű visszaemlékezni (lassan az új fűtési szezon kezdődik), de a 2024/2025-ös fűtési időszak az előző három évnél hosszabb és hidegebb volt, ez pedig magasabb hőfelhasználást eredményezett. Felhasználóink év közben előleget fizetnek – ennek összege mindig ez előző 3 év átlagfogyasztásának felel meg. Ha az adott tél enyhe, akkor az előző 3 hidegebb tél alapján kiszámolt és befizetett előleg sok lesz, túlfizetés keletkezik és társaságunk visszafizeti a többletet; ha viszont hidegebb a tél, akkor az év közben (a nyári leolvasásig) megfizetett hődíj előlegek nem biztos, hogy teljes mértékben fedezik a tényleges fogyasztást – a különbség az elszámoló számlán jelentkezik.”
HIDEGEBB TÉL, MAGASABB SZÁMLA
Azt is kiemelték, hogy most, mivel az elmúlt tél hidegebb volt, ez utóbbi a helyzet: a felhasználók magasabb elszámoló számlái az előző télen elhasznált több fűtési energia költségét tartalmazzák. Hozzátették, hogy a fűtési energia felhasználását az egyes lakásokban a társaság nem méri – a SZETÁV-nak a társasházakkal van szolgáltatási szerződése, így ők a társasház által felhasznált fűtési energia mennyiségét mérik a fogadószinten elhelyezett, hitelesített hőmennyiségmérővel. Ez az adat képezi az épülettel történő fűtési hődíj elszámolás alapját.
LEHETŐSÉG VAN AZ ELŐLEG NÖVELÉSÉRE
A SZETÁV azt is kihangsúlyozta, hogy a fogyasztás egyes lakások közti megoszlását a lakások fűtött légtérfogatainak arányában valamint a radiátorokra felszerelt fűtési költségmegosztókon leolvasott értékek alapján történhet. A fűtési költségmegosztó azonban nem mérőműszer, (még egyszer: a tényleges fogyasztást a ház hőmennyiségmérője méri) hanem arányosító eszköz, feladata, hogy a ház fogyasztása a lakások között szétosztható legyen. A digitális, távolról leolvasható készülékek modernebbek, sokkal pontosabb értékeket regisztrálnak, mint a párolgás elvén működő költségmegosztók, ezért a lakóközösségek kérése alapján a régi berendezések cseréje a SZETÁV teljes ellátási területén folyamatosan történik. Megjegyezték továbbá, hogy a felhasználóknak lehetősége van az előleg összegének növelésére, így elkerülhető a hidegebb tél / több fűtés miatt szükséges nagyobb összegű nyári pót befizetés.



