Sport

Szerdán start: indul a Global Fitness Guinness-rekord kísérlete, itt az utolsó esély, hogy Te is a szegedi sporttörténelem része légy

Óriási az érdeklődés a Global Fitness Guinness-rekord kísérlete iránt, hamarosan elstartol Szeged legnagyobb edzőterem komplexumának eddigi talán legnagyobb durranása. Szerdán délben indul az őrület, a helyek száma limitált, de még nem késő csatlakozni a rekordkísérlethez, amely a tervek szerint egészen szombatig kitart majd, ráadásul több közismert szegedi sportoló és közéleti személyiség is részt vesz majd a tekerésben.

Az ősszel lesz két éve, hogy megnyitottak a Global Fitness aerobic és spinning termei, amelyek óriási népszerűségnek örvendenek a szegediek körében. Az utóbbi különlegessége, hogy Magyarországon elsőként vezették be a forradalmi Spivi-rendszert, amelynek lényege, hogy különféle virtuális környezeteket vetítve a tekerők elé extravagáns élményt varázsol a spinning órákból. A mostani tekerés helyszíne azonban mégsem a spinning terem lesz, hanem a Global belső részében található emeleti galéria, ahol már most három helyett öt biciklit helyeztek el az óriási érdeklődés miatt.

TÖBB, MINT 50 ÓRÁN KERESZTÜL KELL TEKERNI MEGSZAKÍTÁS NÉLKÜL

A Guinness-rekord megdöntéséhez legalább 52 órán át kell tekerni megszakítás nélkül. A rekordot korábban váltóban állítottak fel, Lázár Edinától, a Global Fitness szakmai vezetőjétől pedig megtudtuk, hogy ők is ugyanezen módszerrel terveznek rekordot dönteni. Mivel folyamatosan kell tekerni, a Global története során először, a rekordkísérlet ideje alatt 0-24-ben nyitva lesz, így ha este támadna kedved edzeni, este 23 és hajnali 5 óra között is betámadhatod a Makkosházi körúton található edzőterem komplexumot.

Az érdeklődés hatalmas, a helyek száma pedig limitált, de még nem késő: ha Te is tekernél egyet – amihez egyébként semmiféle előképzettség nem szükséges -, jelentkezz telefonon (+36 20 262 8141), vagy személyesen, a Global Fitness recepcióján, a Makkosházi körút 1. szám alatt!

Kisházi Sándor kollégánk és Lázár Edina, a Global Fitness szakmai vezetője egyébként nemrég élőben hozták el a legfontosabb infókat a Guinness-rekord kísérlet kapcsán, sőt, mutattak két közismert szegedi sportolót, akik már biztosan tekernek!:

Global Fitness

Szeged, Makkosházi krt. 1

+36 20 262 8141

[email protected]

Nyitvatartás H-V 5:30-23:00

szegedfitness.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb