Szegedi ArcokVideo365

A banyapúp problémája már nem csak az időseket érinti: kezeltesd modern körülmények között, hívd segítségül a szegedi Mozgásklinika csapatát

Mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, vagy rokona akit érint az úgynevezett banyapúp problémája – az esztétikailag hátrányos és akár komoly fájdalmakat is okozó banyapúppal kapcsolatban van egy olyan közhiedelem, ami szerint az csak az idősebb generációt érinti, azok közül is legfőképpen az idősebb nőket. Ez azonban nem igaz, a – sajnálatos módon – egyre inkább mozgásszegény életmódot követő társadalmunkban az említett probléma már egyre inkább megfigyelhető a fiatalabb korosztály tagjain is.

A banyapúp esetében mindenek előtt a legfontosabb azt tisztázni, hogy mitől alakul ki: a legnagyobb probléma a folyamatosan előrehelyezett fejtartás. Az előrehelyezett fejtartásból alakul ki egy, a csigolyák rendellenes helyzetbe kerüléséből adódó dudor, az úgynevezett banyapúp. A szerzett tartási rendellenességek sajnos egyre gyakoribbak:

  • a mozgáshiány,
  • az ülőmunka,
  • a stressz,
  • a laptop előtti ülés és a mobilozás

mind kényszerhelyzetben tartják az embert. A rossz testtartás tartós fennállása pedig mozgásszervi betegségeket és patológiás állapotokat eredményez. A helytelen testtartás és a degeneratív elváltozás olyan emocionális tüneteket is produkálhat, mint:

  • migrénes fejfájás
  • szédülés
  • fülcsengés-búgás-zúgás
  • hányinger

Szerencsére a banyapúp kezelésére több megoldás is van, elsősorban természetesen a helyes testtartás, valamint a rendszeres mozgás – legalább heti két alkalommal. Ha szakmai segítségre van szükséged, a szegedi Mozgásklinikán biztosan tudnak segíteni banyapúp-ügyben, manuálterápiával, vagy éppen gyógytornával. Enikő, a szegedi Mozgásklinika gyógytornásza el is mond minden fontos tudnivalót a banyapúpról és arról is, hogyan veheted kezelésbe:

https://www.tiktok.com/@szeged365/video/7553555952960638230

Ha pedig bármilyen más mozgásszervi panaszod van, esetleg sportsérüléssel küzdesz, keresd bizalommal a szegedi Mozgásklinika csapatát, az alábbi elérhetőségeken:

  • Szeged, József Attila sgt. 108.
  • Info vonal: +36 20 620 4065
  • Szolgáltatások, csapat, árak IDE kattintva.
  • E-mail: [email protected]

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb