Meglett az idei legnagyobb kapás az Atkai Holt-Tiszán: a vármegyei szövetség abszolút rekordlistáján is az első helyet érdemelte ki
Egy több mint 80 kilós harcsa került fel a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének rekordlistájára. A halóriást az Atkai Holt-Tiszán fogta Dr. Szarvas Áron, még szeptember 12-én.
Az Atkai Holt-Tiszán került horogra az a harcsa, amely nem csak az idei, hanem az abszolút rekordlistán is az első helyet érdemelte ki – írják a vérmegyei horgászok a Facebookon.
KAGYLÓBÉL KERÜLT A CSALIRA
Kiemelték, hogy Dr. Szarvas Áron szeptember 12-én érkezett a holtágra és a fagyasztóból elővett kagylóbéllel csalizta fel horgait. Sötétedés után érkezett a kapás, ami után a csontra húzott fékű orsó adagolni kezdte a zsinórt. Végül a csónakból sikerült megfogni a 83,2 kilogrammos harcsát, a hitelesítésben, mérlegelésben pedig a helyszínen tartózkodó halőrök is segítségére voltak a szerencsés horgásznak. Gratulálunk az elképesztő kapáshoz!



