Mikler Roland a PSG elleni rangadó előtt: “képesek vagyunk legyőzni a párizsiakat”
Az OTP Bank-Pick Szeged a francia Paris Saint-Germaint fogadja ma (csütörtök, 18.45) a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában. A Szeged és a PSG is egy-egy győzelemmel és vereséggel áll két forduló után a B-csoportban. A mérkőzés előtt Mikler Roland is megszólalt, aki szerint képesek legyőzni a párizsiakat.
A két gárda az előző idényben a negyeddöntőbe jutásért játszott, a PSG egygólos győzelmet aratott Szegeden, majd a Tisza-partiak megsemmisítő, 35-25-ös sikert értek el Párizsban.
A PSG NEM A GOG
A mai mérkőzés előtt a 41. születésnapját szeptember 20-án ünneplő kapus, Mikler Roland mesélt, aki szerint kőkemény meccs vár rájuk.
“Azt látom a csapaton, hogy a dán GOG elleni idegenbeli siker mindenkit felszabadított, mert a Plock elleni hazai vereség után szomorúak voltunk. Dániában szerencsére javítottunk. Tisztában vagyunk vele, hogy a PSG nem a GOG, jóval erősebb csapat, az aktuális francia bajnok, telis-tele nemzetközi klasszisokkal. De itt vagyunk mi is. Az elmúlt idényben megmutattuk, hogy képesek vagyunk legyőzni a párizsiakat. Kőkemény meccs lesz, de ez a Bajnokok Ligája, ez más világ, itt minden csapat erős” – mondta a kapus.
A CSAPATNAK KELL MAGAS SZINTEN TELJESÍTENI
Párizsban jól ment a védés Miklernek, a kérdés az, hogy lehet-e ebből erőt meríteni. Roli szerint nem az a lényeg, hogy neki jól menjen, hanem hogy a csapat teljesítsen magas szinten, illetve annak a kapusnak legyenek védései, aki szerepet kap a meccsen.
“Tobe kiválóan teljesített Dániában, 16 védéssel járult hozzá a győzelmünkhöz. Ha jól emlékszem, a tavaszi párizsi összecsapáson én is hasonló mutatóval zártam. Ha ilyen védésszám van a kapuban, akkor a győzelem sem maradhat el”
– mondta Mikler Roland, aki azt is kiemelte, hogy amikor Szegedre igazolt 2010-ben, nem gondolta volna, hogy egyszer majd hétről hétre egy ilyen csodaszép létesítményben kézilabdázhat, mint a PICK Aréna.
“Nehéz szavakkal leírni, hogy amikor a bemutatás előtt a játékoskijáróban állunk, milyen érzések kavarognak bennem, bennünk. Tiszta libabőr vagyok most is, ahogy erről mesélek. Mindig várom az ilyen meccseket: ez éltet, visz előre – nemcsak engem, hanem a csapatot is. Csütörtök este is kell a segítség: remek a táborunk, ők is szépen belakták az Arénát, megtöltik a hangjukkal, amit mindig felemelő érzés hallani”
– emelte ki Mikler Roland.



