Szeged ezt is behúzta: óriási rekordot döntött meg a Global Fitness, 72 órán át tekertek megállás nélkül (videóval)

Egy egészen őrületes sportteljesítmény szemtanúi lehettek azok, akik az utóbbi három napban a Global Fitnessben jártak: a Makkosházi körúti gym vendégei 72 órán át folyamatosan, éjjel-nappal tekerve felállították a leghosszabb spinningelés magyar és nemzetközi rekordját. Az élő adásban is közvetített csúcsdöntést Sebestyén István, a Magyar Rekord Egyesület elnöke péntek délután – annak 52. órájában – személyesen jegyzőkönyvezte le, azonban a Global-vendégek még ekkor sem álltak le, egészen szombat délig tekertek megállás nélkül.
A műfaj rekordját szintén magyarok tartották, mint a rekordok hivatalos adatbázisában olvasható, 2014. decemberében a körmendi Városi Sportcsarnokban 50 órán át tekertek az EGIS Gyógyszergyár Zrt. dolgozói, családtagjaik és barátaik. A szegediek célja az volt, hogy – egy felejthetetlen hangulatú maraton keretében – megdöntsék a fenti rekordot, majd miután ez sikerült, tovább tekertek, hogy a Guinness Rekordok Könyvébe kerülhessenek. A grandiózus sporteseményhez igazi sportlegendák is csatlakoztak, többek között a háromszoros világbajnok, olimpiai aranyérmes Kopasz Bálint, valamint Gyökös Lajos és Balaska Márk világbajnok kajakosok, Nagy Péter hússzoros magyar bajnok súlyemelő, Kis Máté interkontinentális bajnok ökölvívó, továbbá Badar Gergő triatlon csúcstartó és Bálint Gabriella bodyfitness bajnok is a Global Fitness galériáján tekert.
A Global Fitness piros színben eldurranó konfetti-ágyúk és füstgépek kíséretében lezajlott szombati fináléban Lázár Edina szakmai vezető arról beszélt, hogy két év alatt egy nagyon összetartó, rengeteg barátsággal átitatott közösség jött létre a 2023-ban indított spinning és aerobic termeikben, éppen ezért számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy sikerülni fog-e összetoborozni elég vendéget a 72 órás sportmaratonra. Az érdeklődés végül még a közel 3000 négyzetméteres fitness-komplexum vezetőit is meglepte, így az eredetileg betervezett 3 spinning-kerékpárhoz végül még kettőt kellett betenniük. Szerda déltől szombat délig 5 bringán ment szimultán a rekord-döntés – összességében több, mint 300 órát tekertek össze a szegediek.
Mint Lázár Edina elmondta, a rekorder rendezvényt egy hét múlva egy különleges jóga-esemény követi, de már készülnek a következő tematikus spinning maratonjukra is, amelyről hamarosan a Szeged365-ön is be fogunk számolni.
Apropó, ha már leírtuk a saját nevünket: szombatra virradó éjszaka a mi csapatunk egy része is csatlakozott az őrülethez, Bartok Zsófia főszerkesztő-helyettes, Román Rebeka marketing koordinátor, Harkai Sz. Ádám vágó és Kisházi Sándor főszerkesztő (a cikk szerzője) is nyeregbe pattant, összesen 8 órát tekerve bele a rekordba.








