Szegeden íródott spinning-történelem: három napon keresztül tekertek éjjel-nappal a Global Fitnessben, így lett meg a szegedi Guinness-rekord (videó)

Orbitálisat ment Szeged és az ország eddigi talán legnagyobb spinning eseménye a Global Fitnessben: 72 órán át, éjjel-nappal, megszakítás nélkül nyúzták a pedálokat a leglelkesebb spinningerek a Global Fitness galériáján, szerdán 12 órától egészen szombat délig. Ennek az elképesztő performansznak köszönhetően sikerült megdönteni a leghosszabb spinningelés magyar és nemzetközi rekordját. Ugyan ennek abszolválásához elég lett volna valamivel több, mint 52 órát tekerni – a Global Fitness közössége itt nem állt meg, közel egy napot ráhúztak pluszban meglévő rekordra.
Valóságos spinning-központtá avanzsált az elmúlt pár napban a Makkosházi körúton található Global Fitness – rengeteg vállalkozó szellemű szegedi pattan nyeregbe azért, hogy hozzátegyen a történelmi sportteljesítményhez. A belefektetett energiát végül siker koronázta, a jelentkezők több, szegedi sportlegendával karöltve 72 óránál is többet tekertek egyhuzamban, először beállítva, majd megdöntve a fennálló 52 órás rekordot, amelynek egyébként szintén volt magyar vonatkozása.
MAGYAR REKORDOT DÖNTÖTT MEG A GLOBAL FITNESS KÖZÖSSÉGE
Olyannyira volt magyar vonatkozása, hogy a műfaj eddig rekordját szintén magyarok tartották, mint a rekordok hivatalos adatbázisában olvasható, 2014. decemberében a körmendi Városi Sportcsarnokban 50 órán át tekertek az EGIS Gyógyszergyár Zrt. dolgozói, családtagjaik és barátaik. A szegediek, valamint a Global Fitness közösségének célja az volt, hogy – egy felejthetetlen hangulatú maraton keretében – megdöntsék a fenti rekordot, majd miután ez sikerült, tovább tekertek, hogy a Guinness Rekordok Könyvébe kerülhessenek. A grandiózus sporteseményhez igazi sportlegendák is csatlakoztak, többek között
- a háromszoros világbajnok és olimpiai aranyérmes kajakos Kopasz Bálint,
- Gyökös Lajos és Balaska Márk világbajnok kajakosok,
- Nagy Péter hússzoros magyar bajnok súlyemelő,
- Kis Máté interkontinentális bajnok ökölvívó,
- valamint Badar Gergő triatlon csúcstartó és Bálint Gabriella bodyfitness bajnok
is a Global Fitness galériáján tekert.
A Global Fitness piros színben eldurranó konfetti-ágyúk és füstgépek kíséretében lezajlott szombati fináléban Lázár Edina szakmai vezető arról beszélt, hogy két év alatt egy nagyon összetartó, rengeteg barátsággal átitatott közösség jött létre a 2023-ban indított spinning és aerobic termeikben, éppen ezért számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy sikerülni fog-e összetoborozni elég vendéget a 72 órás sportmaratonra. Az érdeklődés végül még a közel 3000 négyzetméteres fitness-komplexum vezetőit is meglepte, így az eredetileg betervezett 3 spinning-kerékpárhoz végül még kettőt kellett betenniük. Szerda déltől szombat délig 5 bringán ment szimultán a rekord-döntés – összességében több, mint 300 órát tekertek össze a szegediek.
A MAGYAR REKORD EGYESÜLET ELNÖKE IS A HELYSZÍNRE ÉRKEZETT PÉNTEKEN
Pénteken, a fináléhoz közeledve a Magyar Rekord Egyesület elnöke, Sebestyén István is megjelent Szeged legnagyobb edzőterem komplexumában, aki ráadásul élő adásban jelentette be, hogy új Guinness-rekord született a Global Fitnessben, amit ezt követően személyesen jegyzőkönyvezett le a Makkosházi körúton.
A kereken három napnyi őrületet mi is végigkövettük, sőt, a Szeged365 csapatából is többen részt vettek az csúcsdöntésben, mutatjuk a legjobb pillanatokat:
Global Fitness
Szeged, Makkosházi krt. 1
+36 20 262 8141
Nyitvatartás H-V 5:30-23:00
szegedfitness.hu



