Mindenmás

Több mint százezer forint értékű ruhát lopott el egy dolgozó az egyik szegedi bevásárlóközpont boltjából, most vádat emeltek ellene

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal az eladóként dolgozó fiatal férfival szemben, aki az üzletből lopott – közölte szerkesztőségünkkel az ügyészség.

Kiemelték, hogy a vádirat szerint a terhelt 2023. év elején egy szegedi bevásárlóközpont egyik ruhaboltjában dolgozott. A férfi az üzletben árult nadrágokról és felsőkről az áruvédelmi eszközöket eltávolította, majd több mint százezer forint értékű ruhát lopott el.

KÉT MÁSIK BEOSZTOTT IS LOPOTT

A közlemény szerint a vádlott mindezen túlmenően két beosztottjának lopásai felett is rendszeresen szemet hunyt. A Szegedi Járási Ügyészség a fiatal férfit lopás vétségével vádolja, míg két társát megrovásban részesítette. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb