Közélet

Megújul a mászóvár a Puskás utcai játszótéren, és már nem is kell rá sokat várni!

A szegedi önkormányzat jóvoltából új mászóvárat építenek a Puskás utcai játszótéren. Mivel a korábbi kötélpiramis már elhasználódott az elmúlt 24 évben, ezért hamarosan egy biztonságos, korszerű játszóeszközre cserélik.

A beruházás 25 millió forintból valósul meg, és talán már nem is kell rá sokat várni, hiszen várhatóan október közepére befejezik a munkálatokat, és kipróbálhatják a gyerekek is az új mászóvárat a Puskás utcai játszótéren.

“Folytatjuk a családokért végzett munkánkat. Idén 100 millió forintot fordítunk önerőből a szegedi játszóterek karbantartására és megújítására. A Puskás utcai játszótéren egy modern, héttornyú mászóvár épül, 25 millió forintos önkormányzati forrásból. Az új játszóeszköz nemcsak biztonságos és korszerű, de a gyerekek fantáziáját és mozgásigényét is fejleszti. Az elmúlt hónapokban Tápén, Baktóban és Újszegeden már kilenc helyszínen telepítettünk új sport- és játszóeszközöket” – írta Botka László polgármester a Facebookon, és hozzátette: a fejlesztések nem állnak meg: még az idén megújul a Roosevelt téri, a Lomnici utcai és a Szatymazi utcai játszótér is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb