Mindenmás

Pofánk leszakad: állami kórházi helyekért kérhetett el százmilliókat két főorvos, vesztegetés elfogadásával gyanúsítják őket (videóval)

Vesztegetés elfogadásával gyanúsítanak három budapesti kórházi dolgozót, miután a BRFK gazdasági nyomozói több száz millió forintot foglaltak le náluk az ellenük indult nyomozásban. A gyanú szerint két főorvos havi 100–140 ezer forintot kért jogtalanul alapítványi támogatásként az osztályon történő állami finanszírozású elhelyezésért, a pénzt pedig a főorvosok távollétében egy szociális munkás vette át.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat 2023. október 6-án tett feljelentést, mert a gyanú szerint egy fővárosi kórház belgyógyászatán két főorvos az osztályon történő államilag finanszírozott elhelyezésért és ellátásért jogtalanul havi 100-140 ezer forintot kért alapítványi támogatás címén – közölte a részleteket a rendőrség kedden. Kiemelték, hogy a jogszerűség látszata érdekében egy illegális pénztárt is működtettek, vagy a főorvosok maguk vették át a pénzt. Távollétükben a pénzt egy, a kórház alkalmazásában álló szociális munkás vette át.

KÉT ÉVIG GYŰJTÖTTÉK AZ ADATOKAT

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály rendőrei két évnyi adatgyűjtést követően 2025. október 1-én fogták el a három embert. Az orvosoktól több száz millió forintot, iratokat és technikai eszközöket foglaltak le.

ŐRIZETBE VETTÉK ŐKET

Az egyik főorvost 40, a másikat 51 rendbeli, a szociális munkást 4 rendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két orvost őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb