Mindenmás

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Szegeden: rá akarta gyújtani a házat volt feleségére, majd az intézkedő rendőröket is megfenyegette, most kezdődött el a pere a Szegedi Törvényszéken

Szerdán kezdődött meg annak a férfinak a pere a Szegedi Törvényszéken, aki robbantással fenyegetőzött. A vádlott rá akarta gyújtani a házat volt feleségére, majd az intézkedő rendőröket is megfenyegette.

Az 52 éves férfit, akit egy másik, szintén a volt feleségével szemben elkövetett erőszakos bűncselekmény miatt korábban felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtottak, most részben hivatalos személy sérelmére, több emberen, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.

BENZINT LOCSOLT SZÉT, MAJD AZT KÖZÖLTE, HOGY FELGYÚJTJA

A vádirat szerint a férfi 2023. október 24-én délután ittasan szóváltásba keveredett a vele együtt élő asszonnyal. A másokkal megosztva használt szegedi ház általa lakott részében két liter benzint locsolt szét, majd közölte a nővel, hogy az üzemanyagot meg fogja gyújtani. Az ingatlan másik részében két bérlő tartózkodott. A sértettek értesítették a rendőrséget, a kiérkező járőrök közül ketten bementek az udvara, két másik egyenruhás pedig a helyszínt biztosította.

ROBBANTÁSSAL FENYEGETŐZÖTT

Ezek után az intézkedni próbáló rendőröket a vádlott azzal fenyegette, hogy felrobbant mindenkit. Megnyitotta a gázpalack csapját, majd öngyújtóval megkísérelte a kiáramló gázt meggyújtani, hogy robbanást okozzon, de ez nem sikerült neki. A vádlott egy idő után elzárta a gázpalackot, és mobiltelefonon felhívta egy családtagját, így a rendőrök ezt kihasználva vitték a földre.

ROBBANÁS TÖRTÉNT VOLNA, HA SIKERÜL MEGGYÚJTANIA A KIÁRAMLÓ GÁZT

A vád szerint gázrobbanás történt volna, ha a férfinak sikerül meggyújtania a gázpalackból kiáramló gázt, valamint a nyitott bejárati ajtón keresztül a kilocsolt éghető folyadék és a benzingőz is begyulladt volna. A robbanás és a gyorsan szétterjedő tűz a nyolc sértett, köztük a rendőrök halálát okozta volna.

TÍZ ÉVET KÉRNEK RÁ

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, tíz év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak. A férfi azonban nem ismerte el bűnösségét, így ügyében tárgyaláson dönt majd a bíróság, előreláthatólag novemberben. A férfi, aki korábban egy évig letartóztatásban volt és a tárgyalásig bűnügyi felügyelet alatt állt, a bíróságnak írásbeli vallomást nyújtott be, amelyben azt írta: bár ittasan mondhatott meggondolatlan dolgokat, nem akart senkit bántani, el volt keseredve a volt feleségével kialakult konfliktusa miatt, azon az estén a legszívesebben végzett volna magával.

MEGSZÜNTETTÉK A BŰNÜGYI FELÜGYELETET

A vádlott védője szerint a férfi önként elállt a bűncselekmény elkövetésétől, amikor elzárta a gázpalack csapját, és tettei eleve alkalmatlanok voltak arra, hogy robbanás vagy tűz keletkezzen. A tárgyaláson ügyvédi indítványra a bíró megszüntette a vádlott bűnügyi felügyeletét, a végzéssel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb