Halálos verés Szentesen: 7,5 év börtönbüntetést kapott elsőfokon az a vármegyei férfi, aki élettársát súlyosan, egyik ismerősét pedig halálosan bántalmazta
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként az élettársára, majd ismerősére támadó Csongrád-Csanád vármegyei férfivel szemben kiszabott büntetés helybenhagyását indítványozta – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség. A közleményből kiderült, hogy elsőfokon a férfit 7 év 6 hónap börtönre ítélték, mert élettársát úgy pofon vágta, hogy annak eltört az állkapcsa, majd egy másik ismerősére is rátámad, aki elhunyt a bántalmazás következtében.
ÚGY POFON VÁGTA ÉLETTÁRSÁT, HOGY ELTÖRT AZ ÁLLKAPCSA
Az elsőfokú ítélet szerint az elkövető 2022. áprilisában egy szentesi kocsmában ittas állapotban vitába keveredett az élettársával, akit egy alkalommal nagy erővel pofon is ütött, amelynek következtében a nő állkapcsa eltört. Az italozó életmódot folytató férfi ezek után 2022. júniusában egy szentesi albérletben két ismerősével napokon keresztül közösen fogyasztott alkoholt, majd ittas állapotban rátámadt egyikükre, őt ököllel testszerte megütötte, miközben sérelmeit hangoztatta.
SAJNOS MEGHALT
Az ütések hatására a szintén ittas állapotban lévő áldozat előre esett, fejét a szobában található dohányzóasztal sarkába ütötte, és ezt követően hamar eszméletlen állapotba került, életét az időközben kihívott mentőszolgálat munkatársai már nem tudták megmenteni. Az áldozat halálát a bántalmazással összefüggő koponyasérülés okozta – emelte ki a Főügyészség.
TÖBB MINT 7 ÉVNYI BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTÉK
A Szegedi Törvényszék az elkövetőt halált okozó testi sértés bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt 7 év 6 hónap börtönre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a férfi legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra, valamint elrendelte a más ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását is. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, ellene a férfi és védője jelentett be fellebbezést felmentés és enyhítés érdekében.
A FŐÜGYÉSZSÉG SZERINT NEM INDOKOLT A BÜNTETÉS ENYHÍTÉSE
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú ítélet megalapozott, az elkövető cselekményeinek minősítése törvényes és a büntetés sem tekinthető eltúlzottnak, ezért annak enyhítése nem indokolt. Az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.



