Bejelentette a Mi Hazánk azt, amit már sejteni lehetett: Csongrád-Csanád vármegyei lesz a párt miniszterelnök-jelöltje

A pártot és annak országgyűlési képviselőcsoportját is vezető Toroczkai László lesz a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltje – jelentette be pénteken Budapesten Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese.
A sajtótájékoztatón Dúró Dóra hangsúlyozta: pártja elsőként nevezte meg, kiket indít a 106 egyéni választókerületben, és már akkor jelezték, hogy senki javára nem lépnek vissza. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Mi Hazánk harmadik utat kínál azoknak, akik sem a Fideszt, sem Magyar Pétert nem akarják támogatni, illetve Dúró Dóra programközpontú kampányt ígért pártja nevében.
MINDEN TÁRSADALMI RÉTEGET MEGSZÓLÍTÓ PROGRAMOT KÍNÁLNAK
Ásotthalom volt polgármestere, Toroczkai László az eseményen azt emelte ki, hogy minden társadalmi réteget megszólító programjuk teljes paradigmaváltást kínál az eddigi kormányzati működéshez képest, mert ők komplex módon, a kapcsolódásokat feltárva és kihasználva fejlesztenék az egyes területeket. “Pozitív üzenetekkel és egy olyan jövőstratégiával indulunk neki ennek a választásnak is, amely Magyarországot gyarapodó, fejlődő pályára tudja állítani” – jelentette ki a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje az MTI összefoglalója szerint.



