Busa Andrea és Gabriella testvérként értek a csúcsa a kick-boxban, elárulták mire tanította őket a sport
Korábban megírtuk, hogy Busa Andrea aranyérmet nyert a kínai Csengtuban zajló Világjátékokon, pályafutása utolsó versenyén, ahová természetesen szegedi születésű testvére, Gabriella is elkísérte. A testvérpárral a Nemzeti Sport készített interjút nemrég, amiből az is kiderül, hogy szinte törvényszerű volt, hogy a lányok a kick-box mellett kötnek ki, az már kevésbé, hogy mindketten ilyen sikeresek lesznek a sportágukban.
MÁR AZ ELEJÉN JÖTTEK A SIKEREK
“Sándorfalván nem volt sok variáció a sportolásra. Kilencévesen vittek le először az edzőterembe, hogy tanuljak valamiféle önvédelmet, erre akkor ott helyben a kick-box keretében nyílt lehetőségem” – vallotta be Gabriella a Nemzeti Sportnak.
“Tipikus kistesó voltam, aki felnéz a nővérére, és azt csinálja, amit ő. Szóval egyértelmű volt, hogy én is kick-boxolni fogok. Tetszett benne, hogy már az elején jöttek a sikerek. A legelső versenyemen, a 2000-es magyar bajnokságon 25 kilós kategóriában nyertem, és engem választottak meg a legtechnikásabb lányversenyzőnek. Később jött egy hullámvölgy, abba is akartam hagyni, de anyáék ragaszkodtak hozzá, hogy valamit sportoljak. Túl lusta voltam másba belekezdeni, Gabriella pedig továbbra is eljárt az edzésekre, így maradtam én is a kick-boxnál” – tette hozzá Andrea.
EZT ADTA NEKIK A KICK-BOX
A kérdésre, hogy mit adott a testvérpárnak a kick-box Andrea azt válaszolta, hogy “a kick-box kitartásra is nevelt, hogy küzdjek a céljaimért. Megkönnyítette a dolgomat, hogy a Halker-Király Teamben családias közösségbe kerültem, Gabriella sem véletlenül jár még mindig az utánpótlásversenyekre, ha tehetem, én is lejövök segíteni a többiek felkészülését” mondta, Gabriella pedig hozzátette: “a klubunkban ráadásul az összes szabályrendszert ki lehet próbálni, így mindenki megtalálhatja a vérmérsékletének megfelelőt. A kérdésre visszatérve, nagyjából az egész lényemet, amilyen ember vagyok, a kick-boxnak köszönhetem. Belénk ivódott a szorgalom, a fegyelem és a kitartás. Ezek olyan tulajdonságok, amelyeket az élet más területén kamatoztatni lehet.”



