Szegedi Arcok

Elképesztő! A múlt fényeivel kápráztatja el a járókelőket a szegedi hobbicsillagász

Hofman József teleszkóppal járja Szeged utcáit és lelkesen hívja az arra sétálókat, hogy csodálják meg az éppen érdekes égi jelenségeket. Lapunknak adott tájékoztatása szerint célja, hogy akinek csak teheti, átadja a tudását és a természet szeretetét.

“Az égre nézve olyan szépségeket lehet látni, amelyekről való tudás a népi kultúra részeként évszázadokkal ezelőtt is generációk által öröklődött. Sőt, a csillagok és a bolygók a Földtől való hatalmas távolsága miatt olyan fényeket is megfigyelhetünk, melyek azóta már kihunytak. Megelevenedik előttünk a múlt” – tette hozzá József, aki azt is megosztotta velünk, hogy derűs idő esetén a jövő hét folyamán a Móra Ferenc Múzeum előtti téren ad lehetőséget az érdeklődőknek, hogy napfoltokat tekinthessenek meg.

Ahogy korábban megírtuk, idén ősszel nem csak teleszkóppal érdemes csillaglesre indulni, egyes égitestek szabad szemmel is láthatóak lesznek:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb