Meglepetés, év végére: közel 50 százalékkal megemelték a közterület-használati díjat Szegeden

Míg a pénteki közgyűlést mindenki a Botka László által beterjesztett rollereket érintő rendeletmódosítása miatt figyelte, addig egy másik napirendi pont is érdekes elemeket tartalmazott, ami számos vendéglátóst érint Szegeden. Jócskán megemelték ugyanis a közterület-használati díj összegét a városban, nem is kevéssel, közel 50 százalékkal, ami miatt számos vendéglátós és árus bosszankodhat!
A minimum közterület-használati díj összege eddig egyébként 750 forint volt Szegeden, de a frissen elfogadott rendelet szerint ezt most 1100 forintra emelték fel.
“CÉLSZERŰ KIS MÉRTÉKBEN EMELNI”
A város honlapján fellelhető előterjesztésben azt írták, hogy:
“az engedélyezett közterület igénybevételek jelentős számát az egy napos, kis területet elfoglaló igénybevételek teszik ki, ahol a kiszámolt díj mindössze pár száz forintot tesz ki. Ez az összeg azonban olyan csekély, hogy az engedélykérés kapcsán felmerülő adminisztrációs és egyéb kiadásokat sem fedezi, mely miatt célszerű kis mértékben emelni a minimum díj összegét 1100 Ft-ra.”
Ez az összeg egy négyzetméterre vonatkozik természetesen. Nyilván, itt azoknak fájhat leginkább az emelés, akik nagyobb négyzetméteren üzemeltetnek teraszt.
IDÉN EZ MÁR A MÁSODIK, VENDÉGLÁTÓSOKAT ÉRINTŐ DÖNTÉS VOLT
Nem ez volt az idei első olyan döntése a közgyűlésnek, ami a vendéglátósokat érinti. Még az év elején jött ki egy olyan rendelet, ami miatt csak este 11 óráig tarthatnak nyitva azok a vendéglátóegységek, akiknek nincs külön engedélye Szegeden. Ez 2025. április 15-én lépett hatályba. A rendelet szerint azok az egységek, amelyek éjszaka is nyitva kívánnak lenni, állandó vagy eseti jelleggel külön, erre vonatkozó engedélyt kérelmezhetnek. Ennek feltételei közé tartozik, hogy
- az üzlet az elmúlt félévben panaszmentesen üzemeljen,
- betartsa a vonatkozó jogszabályokat,
- rendben tartsa az előtte lévő közterületet,
- gondoskodjon arról, hogy a vendégek ne zavarják a lakókat,
- valamint ne fogyasszanak alkoholt közterületen.
Az engedély vissza is vonható, ha a feltételek nem teljesülnek. Ekkor még szó sem volt a közterület-használati díj megemeléséről, de úgy fest, idén erre is sor került… A fentiek mellett egyébként azt is megszavazták a pénteki közgyűlésen, hogy a legszűkebb belvárosban a vendéglátóhelyek teraszai hétvégente éjfél helyett 1 óráig tarthassanak nyitva.



