Egyedül bolyongott egy idős hölgy Domaszéken: a polgárőrök segítettek felkutatni, és vitték haza a családjához a nőt
Egyedül bolyongott egy idős hölgy Domaszéken – jelezte vasárnap este a helyi polgárőség. Mint a közösségi oldalukon írták, ahogy meglátták a felhívtást, a polgárőrök azonnal az idős hölgy keresésére indultak, miközben több lakos is próbálta megtalálni.
“Rövid kutatást követően polgárőreink rátaláltak az idős hölgyre, akit szerencsére épen, egészségesen találtak meg. A hölgy enyhén zavart állapotban volt, a legfontosabb kérdésekre sem tudott pontos választ adni, és elmondta, hogy nem találja otthonát” – emelték ki, majd hozzátették, hogy a polgárőrök a szolgálati gépkocsiba ültették az asszonyt, és a nála lévő mobiltelefon segítségével sikerült felkutatni a hozzátartozókat.
HAZAVITTÉK AZ IDŐS HÖLGYET
“A hölgyet szolgálatunk hazaszállította, és átadta családjának. A helyszínen elmondtuk neki, hogy többen aggódtak érte, és keresték őt a faluban. A család ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik részt vettek a keresésben” – hangsúlyozták. Azt is kiemelték, hogy az eset ismét rávilágít arra, milyen fontos szerepe van a közösségi összefogásnak és a polgárőri jelenlétnek a településen. “A Domaszéki Polgárőrség továbbra is kiemelt figyelmet fordít a település közterületeinek biztonságára, és kéri a lakosságot, hogy szükség esetén jelezzék, ha segítségre szoruló személyt észlelnek Domaszéken” – írták.



