Tüntetnek a fuvarozók: kétezer teherautó és kamion tarthat Budapestre (frissítve)
Elindultak a fuvarozók a Budapestre szervezett tüntetésre, amelyen sajtóinformációk szerint mintegy kétezer teherautó és kamion is részt vehet. A fuvarozók a megemelt fuvardíjak ellen tüntetnek, miután hét érdekvédő szervezet közül egy elutasította a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete között bejelentett útdíj-megállapodás érvényességét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap jelentős fennakadásokra figyelmeztette a Budapesten 2025. december 22-én közlekedőket a fuvarozók díjemelések elleni tüntetése miatt. A szervezők szerint kétezer teherautó és kamion érkezhet a fővárosba az M3-as autópálya felől, majd a demonstráció az Árpád hídon áthaladva Budán keresztül a Hősök terén ér véget – írja az Index.
ELINDULT A MAGYAROK HANGJA
„Itt a gumikacsa, gyerekek! Elindult a Magyarok hangja! Kiállunk a magyar emberekért!” – írta hétfő reggel Orosz Tibor fuvarozó-érdekvédő, aki egy fotót is mellékelt a tüntetésre induló járművekről. Az Index szerint az érdekvédő korábban vitatta a közlekedési minisztérium és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete között bejelentett útdíj-megállapodás érvényességét, azt állítva, hogy a fuvarozók nem adtak felhatalmazást annak elfogadására. Közlése szerint az egyeztetésen elhangzott ajánlatot a jelen lévő fuvarozók elutasították, ennek ellenére az MKFE aláírta a megállapodást. A hétfői akció előtt a „Több mint Kamionos” oldal egy videót is közzétett a menetről.
HÉT SZERVEZETTEL MEG TUDTAK ÁLLAPODNI
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) szerint hét fuvarozói szervezettel meg tudott állapodni, csak eggyel nem. „Az ÉKM értetlenül áll a megállapodást figyelmen kívül hagyó egyéni akciókkal szemben, amelyek a fuvarozókkal kötött megállapodást figyelmen kívül hagyva próbálják megzavarni az ünnepekre készülő ország lakosságának nyugalmát” – közölték. A minisztérium tájékoztatása szerint a megállapodás aláírásával a fuvardíjak méltányos emelése valósul meg 2026-ban, a díj két részletben emelkedik:
- január 1-től 4,3 százalékos mértékben,
- majd március 1-jétől a 2025-ös díjhoz képest összesen 35 százalékra kiegészítve.
A fuvarköltségek kiszámíthatósága érdekében 2025. december 19-től elérhetővé vált az útdíjkalkulátor, a felek támogatták a magyarországi tranzithálózat kijelölését annak érdekében, hogy az áthaladó forgalom döntő részben 2×2 sávos útvonalon történjen – írja a lap.
FRISSÍTVE: CSAK 50 KAMIONT ENGEDTEK BE
A rendőrség csak 50 járművet enged be a Hősök terére, a demonstráció így kettévált:
- a Hősök terén – ahová 14 órától van területfoglalási engedélye a szervezőknek – színpaddal és beszédekkel készülnek,
- a többi kamion pedig várhatóan legalább két kört tesz a bejelentett útvonalon, céljuk a forgalom korlátozása.
Az Index helyszíni tudósítója szerint 14 óra körül még Hatvannál állt a sor vége, miközben az 50 jármű elindult a Hősök terére. A demostráció eleje nem sokkal délután 14:30 után megérkezett a térre, rendőrségi felvezetéssel és dudaszóval, eközben a többi jármű a tüntetés bejelentett útvonálán teszi meg az első kört.
“Az emelés teljes eltörlését követeljük. Míg ez nem lesz meg, nem hagyjuk abba. Az emelés minden magyart érinteni fog, óriási áremelést jelent” – jelentette ki Orosz Tibor, a demonstráció egyik főszervezője.



