Közélet

Most már bármikor kitűzheti Sulyok Tamás a választások időpontját

A jogszabályok szerint a köztársasági elnök 70-90 nappal a szavazás napja előtt írja ki a választásokat. Az első lehetséges legkorábbi időpont április 12. lehet. Ezzel számol mindenki, hiszen az egyik fideszes jelölt a szórólapján ezt a dátumot adta meg a választás napjának, kiírása előtt pedig most, a hétfői napon nyílik meg a lehetőség Sulyok Tamás, köztársasági elnök előtt.

hatályos Alaptörvény alapján a választást áprilisban vagy májusban kell megtartani, a választási törvényben pedig azt is meghatározták, hogy csak vasárnap lehet a szavazás, amely nem eshet munkaszüneti napra, valamint húsvét- vagy pünkösdvasárnapra. A köztársasági elnökök általában rögtön az első lehetséges időpontra tűzik ki a választást. Ez idén április 12-e, egy héttel húsvétvasárnap (április 5.) után lesz. Amennyiben Sulyok követi az elődjei szokását, akkor már január 12. és február 1. között kiírja a választást – írja a Telex.

A LEGUTOLSÓ IDŐPONT A MÁJUS 31.

Amennyiben a törvény szerinti utolsó lehetséges időpont, május 31-e lenne a befutó, akkor azonban a Political Capital Facebook-posztja szerint a köztársasági elnök ráér március 2. és március 22. között bejelenteni a választás napját. A hivatalos kampányidőszak a választás előtt ötven nappal indul. Ekkor jelennek meg a választási plakátok az utcákon, és aznap reggel kezdődik az induláshoz szükséges ajánlásgyűjtés is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb