Újabb tehetség érkezett Szegedre: korábbi utánpótlás-válogatott támadót igazolt a Szeged-Csanád GA
Első osztályú tapasztalattal rendelkező, közel kétméteres, korábbi utánpótlás-válogatott támadót igazolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia Tóth-Gábor Kristóf személyében.
Tóth-Gábor Kristóf 2001. szeptember 11-én született Nagykanizsán. A Zala vármegyei Galambokon kezdett futballozni, majd Zalakaroson, később Nagykanizsán folytatta karrierjét. Innen a szombathelyi Illés Akadémiára került, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, míg végül a Haladás játékosaként bemutatkozhatott az NB II-ben. 2020-ban felfigyelt rá a Budapest Honvéd, amely színeiben hat mérkőzésen is pályára lépett az élvonalban. A magyar U21-es válogatottban szintén hat alkalommal szerepelt, egy gólt szerzett a nemzeti csapatban. 2022-ben a másodosztályú PMFC-hez igazolt, ahol az első szezonjában 13 gólt szerezve házi gólkirály lett. 2024 nyarán Szentlőrincre szerződött, a baranyai együttesnél töltött első idényében szintén csapata legeredményesebb játékosának bizonyult 11 találattal. Tóth-Gábor Kristóf eddigi karrierje során 164 NB II-es mérkőzésen 34 gólt szerzett – részletezi a Szeged-Csanád GA közösségi oldalán.
„Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Szeretném gólokkal segíteni a csapatot a célok elérése érdekében” – nyilatkozta Tóth-Gábor Kristóf.
Üdv Szegeden, Kristóf! Sok sikert kívánunk!



