Mindenmás

Életet mentettek a rendőrök: kipufogógáz miatt vesztette eszméletét egy nő a röszkei határátkelőn

Január 10-én este a rendőrök megmentették egy bajba jutott külföldi állampolgár életét a röszkei határátkelőn. Az esetről a Készenléti Rendőrség számolt be, mint írták, az egyik járőr útlevélkezelői szolgálatot látott el, amikor a kilépő oldali sávban egy szerb nő az autójában rosszul lett.

Hozzátették, hogy az ellenőrzés során kezdetben még magánál volt, azonban viselkedése szokatlanná vált, majd eszméletét vesztette. A rendőr kinyitotta a kocsi ajtaját és kiemelte a nőt, majd stabil testhelyzetbe helyezte, miközben a fejét rögzítette. Ekkor vette észre, hogy az utastérből erős kipufogógáz szaga áradt.

IZOLÁCIÓS FÓLIÁBA BURKOLTÁK A NŐT

Az egészségügyi vészhelyzetet a járőr azonnal jelezte, ezt követően a helyszínre érkezett egy Police Medic képzettséggel rendelkező rendőr, aki ellenőrizte a nő alapvető életfunkcióit és megkezdte az ellátását. A mentők kiérkezéséig a rendőrök izolációs fóliába burkolták a sérültet, majd az átkelőhely előterébe vitték, ahol biztonságos körülmények között lefektették egy padra. Rövid időn belül magához tért a nő, azonban zavart volt, nem érzékelte pontosan a környezetét. Az intézkedés során a határon szolgálatot teljesítő, szerbül folyékonyan beszélő határvadász megnyugtatta és elmondta, mit történt.

MEGÉRKEZTEK A MENTŐSÖK IS

A helyszínre hamarosan kiérkező mentőszolgálat munkatársai megállapították, hogy a rosszullétet nagy valószínűséggel a jármű utasterébe jutó, nagy mennyiségű kipufogógáz belégzése okozta, amelyet feltételezhetően a gépkocsi sérült kipufogórendszere idézett elő – írja a rendőrség beszámolójában.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb