Mindenmás

Szentesi dílerekre csapott le a rendőrség, marihuánát terítettek a településen

Január 12-én csaptak le a rendőrök egy 24 éves szentesi férfira, aki a gyanú szerint tavaly április óta rendszeresen marihuánát árult. A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség beszámolója szerint összesen mintegy 200 gramm drogot szerzett be a férfi, amelynek egy részét továbbadta, a maradékot pedig saját használatra tartotta meg.

Mint megtudtuk, a lakásán őrlőt, digitális mérleget és csomagolóanyagokat is találtak a rendőrök, a gyorsteszt pedig THC-t mutatott ki a szervezetében. A fiatalember beismerte tettét – tették hozzá.

EGY 37 ÉVES FÉRFI IS RENDŐRKÉZRE KERÜLT

A további nyomozás egy 37 éves szentesi férfihoz vezetett, aki a gyanú szerint éveken át látta el marihuánával a helyi terjesztőket és fogyasztókat. Az ő otthonában több mint 130 gramm kábítószert, valamint közel 700 ezer forintot találtak. Ő is elismerte a bűncselekményt. A rendőrség kiemelte, hogy az ügyben egy fogyasztót is kihallgattak, aki baráti alapon jutott marihuánához – nála is pozitív lett a THC-teszt, ellene kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult eljárás. A két dílert őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik ellenük eljárás.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb