Tartsuk a megfelelő követési távolságot, és ne hajtsunk gyorsan – velünk marad a köd Szegeden, ami az egyik legveszélyesebb időjárási tényező a közúti közlekedésben
A térségünkben uralkodó ködös időjárás miatt kialakult veszélyekre hívja fel a figyelmet a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség, mivel a köd az egyik legveszélyesebb időjárási tényező a közúti közlekedésben. Jelentősen rontja a látási viszonyokat, szélsőséges esetben pedig akár teljes mértékben ellehetetlenítheti a biztonságos haladást!
Kiemelték, hogy ilyen körülmények között kiemelt kockázati tényező a nem megfelelően megválasztott sebesség. A sebességhatárok betartása alapkövetelmény, azonban ködös időben ez önmagában nem elegendő: a látótávolsághoz igazodva indokolt a tempót radikálisan csökkenteni.
RENDKÍVÜL FONTOS A KÖVETÉSI TÁVOLSÁG NÖVELÉSE
A lassabb haladás mellett rendkívül fontos a követési távolság növelése is. Olyan távolságot kell tartani az előttünk haladó járműtől, amely lehetővé teszi a biztonságos megállást annak hirtelen fékezése esetén. Felhívják a figyelmet arra is, hogy:
ködben az előzés rendkívül veszélyes, mivel a korlátozott látótávolság miatt az érkező járművek és akadályok későn észlelhetők, ezért egy meggondolatlan előzési manőver könnyen súlyos közlekedési balesethez vezethet!
A megfelelő láthatóság érdekében használjuk az első ködfényszórót és a hátsó ködlámpát. A távolsági fényszóró alkalmazása kerülendő, mivel a fénye a ködcseppekről visszaverődve vakító hatású, és tovább rontja a látási viszonyokat. Fontos, hogy a jármű világító- és irányjelzőberendezései, valamint a szélvédő is tiszták legyenek.
KÖDBEN FOKOZOTT KONCENTRÁCIÓT IGÉNYEL A VEZETÉS
A ködben történő vezetés fokozott koncentrációt igényel, ami fárasztja a szemet és tompítja a figyelmet, ezért hosszabb utak során ajánlott gyakrabban pihenőt tartani. Ne hagyjuk, hogy a figyelmet bármi elvonja a vezetésétől, az útra kell koncentrálni – emelte ki a vármegyei rendőrség.



