Közélet

Újabb részleteket árult el az ügyészség Révész Zsuzsa haláláról – női ruhákban akart megszökni a Csongrád-Csanád vármegyében elfogott gyilkos

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal a 20 éves férfival szemben, aki a vád szerint előre kitervelten és különösen kegyetlen módon végzett volt barátnője édesanyjával. A feltételezett gyilkost még 2024 november elején fogták el, Kisteleken.

A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a férfi, Sz. Tamás és barátnője még kiskorúakként lettek egy pár, azonban kapcsolatuk rendszeres veszekedésekkel volt terhelt, többször szakítottak, majd kibékültek. 2024. október 31-én a német–holland határ melletti Wegberg városába utaztak Amszterdamból, ahol a férfi mint hivatásos focista szálláshelye volt. A szálláson olyan súlyos nézeteltérésük támadt, hogy szakítottak, és a lány az édesanyját hívta fel, hogy vigye őt haza. A gyanú szerint a férfi bántalmazta az ekkor még kiskorú barátnőjét. Édesanyja, Révész Zsuzsa a férjével együtt elment a lányáért és gépkocsival hazajöttek – írja az Index.

NŐI RUHÁKAT ÉS PARÓKÁT IS VÁSÁROLT

Mint kiderült, a vádlott hazarepült, majd 2024. november 2-án azt mondta családjának, hogy Visegrádra utazik pár napra. Ehelyett azonban a szakítás miatti letargikus lelkiállapotban magához vett egy konyhakést, és valójában Budapestre ment. Az Index beszámolója szerint a fővárosban női ruhákat, parókát és egy széles karimájú női kalapot is vásárolt, azokat a szállásán tartotta. Napközben járt a volt barátnője és édesanyja otthonánál, ahova a kora esti órákban visszatért. Ekkor magával vitte a kést, és a bejárathoz közeli fás-bokros részen várakozott. Az volt a célja, hogy vagy volt barátnőjét, vagy édesanyját megöli.

A RENDŐRSÉGEN VOLT AZ ÉDESANYA

Az édesanya hazaért gépkocsival, előtte épp a rendőrségen volt, hogy feljelentést tegyen a vádlottal szemben a külföldön történtek miatt. A lesben álló meglátta és a garázsbejáróhoz futott, majd rátámadt az autóban ülő sértettre. A támadó kitartóan bántalmazta a késsel a sértettet, Révész Zsuzsa, az RTL egykori kommunikációs igazgatója a helyszínen életét vesztette.

KISTELEKEN FOGTÁK EL

A vádlott ezután elmenekült, az okmányait eldobta, a kést az I. kerületben, sűrű növényzetbe rejtette le. A rendőrség azonosította az elkövetőt és nagy erőkkel kezdte keresni, majd másnap, Kistelken fogták el.  A Fővárosi Főügyészség az indítványa alapján letartóztatásban lévő vádlottat előre kitervelten és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével  vádolta meg vádiratában. A  főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a férfit határozott ideig tartó fegyházbüntetésre, emellett állapítsa meg, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb