Orbán Viktor: ha nincs orosz olaj, akkor gazdasági káosz lesz, ezer forintos benzinár
Orbán Viktor péntek reggel ismét a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! vendége volt. A beszélgetésben a kormányfő kijelentette, hogy Ukrajna olajblokád alatt vette Magyarországot azzal, hogy leállította az olajszállításokat a Barátság kőolajvezetéken. Orbán Viktor szerint ha nincs orosz olaj, akkor gazdasági káosz lesz Magyarországon.
Orbán Viktor a Volodimir Zelenszkijnek címzett levelével kapcsolatban elmondta, hogy az ukrán elnök részéről nem érkezett válasz. A miniszterelnök hozzátette, hogy az interjút követően telefonos konzultációt tart a szlovákokkal, mivel el kell érniük, hogy ismét érkezzen kőolaj Magyarországra. Orbán Viktor úgy fogalmazott:
“Most megtámadtak bennünket, olajblokád alá vettek minket.”
A miniszterelnök beszélt a gazdaságról és az áremelkedésekről is. Szerinte káosz alakulhat ki az országban, ha nem teszik meg a megfelelő intézkedéseket – írja az Index összefoglalójában.
ENERGIABIZTONSÁG
Orbán Viktor az energiabiztonsággal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy vannak viták Horvátországgal, de „a barátaink”. Szerinte meg kell őrizni a barátságot, mert ez mindkét ország érdeke. Hozzátette, hogy egy jelentősnek mondható magyar kisebbség is él Horvátországban. A horvátoktól azt várják el, hogy teljesítsék a kötelezettségeiket, tehát, ha megérkezik az olaj, azt „fel kell juttatni Magyarországra”. Orbán Viktor szerint ez a horvátoknak nem egy lehetőség, hanem kötelesség. Beszélt arról is, hogy felvetődött, hogy ne a Barátság kőolajvezeték legyen a fővonal, hanem a horvát. Orbán Viktor nem zárkózik el ettől a gondolattól, de úgy véli, erről egyelőre még csak egyeztetnek.
Orbán Viktor elmondása szerint, ha nincs orosz olaj, akkor gazdasági káosz lesz, ezer forintos benzinár, és egyszerűen nem lehet kicserélni az orosz olajat, nem orosz olajra. Nem csereszabatos – magyarázta.
MEGTANULTUNK EGYÜTT ÉLNI A HÁBORÚVAL
A miniszterelnök szerint megtanultunk együtt élni a háborúval, mert az emberek biztosak lehettek abban, hogy őket nem éri bántódás, amíg nemzeti kormány van Magyarországon.
“Mi nem fogjuk megengedni, hogy magyar katonákat vigyenek Ukrajnába” – emlékeztetett 2022-es ígéretére.
Hangsúlyozta, hogy a veszély napról napra nő: ha rövid időn belül nincs megoldás, Washington is lassan kivonul a békét célzó tárgyalásokból. Szerinte Európa nagy államai be akarnak menni Ukrajnába és a frontvonalon akarják megnyerni. Úgy véli, ők elszánták magukat, hogy legyőzzék az oroszokat.



