Pofánk leszakad: diáklányt zaklatott a tanár az egyik szegedi középiskolában
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, mert testnevelésóráin kéretlenül bizalmaskodott az egyik szegedi középiskolában egy tanulóval – közölte hétfőn szerkesztőségünkkel az ügyészség.
Kiemelték, hogy a vádirat szerint a vádlott egy szegedi középiskolában tartott testnevelés-órákat. A férfi 2023-ban és 2024-ben az óráin indokolatlanul bizalmaskodó, az elvárhatónál közvetlenebb hangnemet ütött meg az egyik diáklánnyal. Többször is kéretlenül megérintette őt, annak ellenére, hogy a sértett ezek elől kitérni igyekezett – írja az ügyészség közleményében.
VÁDAT EMELTEK ELLENE
A nevelési feladatából eredő kötelezettségeit súlyosan megszegő vádlottal szemben a járási ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. A terhelt bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.



