Közélet

Választás előtti főpróba – a Nemzeti Választási Iroda informatikai tesztekkel készíti elő az országgyűlési választásokat

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) a 2026. évi általános országgyűlési választás előkészítése érdekében valamennyi helyi választási iroda bevonásával országos informatikai és igazgatási próbákat tart, amelyek célja a választási informatikai rendszerek és az ezekhez kapcsolódó eljárások működésének ellenőrzése – olvashatjuk a NVI közleményében.

A közleményből kiderül, hogy a választások előkészítése során országos technikai próbákra, igazgatási próbákra és két országos informatikai főpróbára is sor kerül. Az NVI a választási irodák közreműködésével a teljes informatikai infrastruktúrát és az egyes rendszerek közötti integrációt is teszteli.

MÁR LEZAJLOTT AZ ELSŐ FŐPRÓBA

A március 17–19. között megtartott első informatikai főpróba sikeres volt, és a szavazás napjához kapcsolódó folyamatokat modellezte. A résztvevők gyakorolták többek között a névjegyzék és a biankó jegyzőkönyvek nyomtatását, a levélszavazat-iratcsomagok és napközbeni jelentések rögzítését, valamint a szavazatösszesítés és az eredménymegállapítás lépéseit.

A próba során a jegyzőkönyvek szkennelését és ellenőrzését is végrehajtották, és több mint kétezer választási irodai tag vett részt benne.

A KÖVETKEZŐ HETEKBEN FOLYTATÓDNAK A TESZTEK

Az NVI a következő hetekben további próbákat szervez a helyi választási irodák, a külképviseleti választási irodák és a szerződéses informatikai partnerek számára. A cél, hogy a választás napjára minden rendszer és eljárás a lehető legstabilabban működjön.​

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb