Közélet

Több ezer óvodapedagógus hiányzik a rendszerből, hiába jelentkeznek egyre többen az alapképzésekre

Évről évre nő az óvodapedagógus képzésekre jelentkezők száma, a szakemberhiány azonban továbbra is jelentős: a Pedagógusok Szakszervezete szerint több ezer óvodapedagógus hiányzik a rendszerből, amit az emelkedő felvételi számok egyelőre csak részben tudnak ellensúlyozni – írja hétfőn az Eduline.

Az oktatással foglalkozó portál arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett az óvodapedagógus alapképzésekre jelentkezők száma:

  • 2024-ben első helyen 3459-en,
  • 2025-ben már 4499-en,
  • 2026-ban pedig 4808-an jelölték meg a szakot első helyen.

A jelentkezők számának emelkedése ellenére azonban az óvodapedagógus-hiány továbbra is tartós probléma. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) korábban azt közölte: országszerte 4000-4500 óvodapedagógus hiányzik a rendszerből. Ezt a hiányt pedig az idei felvételi adatokban látható növekedés csak részben enyhítheti – véli az Eduline.

AZ EGYIKLEGTÖBBET TÁRGYALT KÉRDÉS A BÉREZÉS

Kiemelték, hogy az egyik legtöbbet tárgyalt kérdés a bérezés. Felhívták a figyelmet arra, hogy az Oktatási Hivatal tavalyi valaszából az derült ki, hogy középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak csak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb