Közélet

Aleksandar Vucic: ha a világban válság lesz, nem tartják meg nyáron az előrehozott választásokat Szerbiában

Aleksandar Vucic köztársasági elnök kijelentette, hogy Szerbiában nem tartanak előrehozott választásokat a nyáron, amennyiben azt látja, hogy a világban komoly válság készülődik.

Szabad Magyar Szó tudósítása szerint Vucic hozzátette, hogy ha mégis béke lesz, akkor megtartják a választásokat.

AZ ÁLLAMI ÉS POLGÁRI ÉRDEKEK MINDENEK FELETT ÁLLNAK

“Hogy teljesen pontos legyek, az állami és a polgári érdekek mindenek felett állnak” – mondta Vucic a pártokkal folytatott egyeztetés után. Hangsúlyozta azt is, hogy a választások kapcsán a Szerb Haladó Párton (SNS) belüli egyeztetések „nagyon nehezek, kényesek és hosszadalmasak” lesznek, és nem csupán egy óráig tartanak majd, mint az elmúlt napokban az elnökségen zajló pártközi konzultációk, „hanem napokig és hetekig fognak tartani”. Az elnök arra kérte a minisztereket és az állami vállalatok igazgatóit, hogy húsvét után készüljenek fel egy megbeszélésre, és felszólította őket, hogy ne vegyenek ki túl sok összefüggő szabadnapot. A találkozón a világ egyik legnagyobb válságáról fognak tárgyalni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb