NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Vasárnap este 8-tól jönnek majd első az eredmények. Szoros állás esetén azonban csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye – közölte a Nemzeti Választási Iroda csütörtökön.
Kiemelték, hogy, vasárnap a legtöbb szavazókörben 19 óra után megkezdődik a szavazatok számlálása, így az előzetes eredmények publikálása várhatóan 20 óra körül indul. Az NVI vasárnap este 7 órakor kezdi meg a levélben érkezett szavazatok számlálását, és az eredményt is folyamatosan közzéteszi.
A LEVÉLSZAVAZATOKAT IS AZ NVI SZÁMOLJA MEG
A külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatok, valamint a külképviseleteken leadott levélszavazatok legkésőbb csütörtökig érkeznek meg az NVI-hez. A levélszavazatokat az NVI számlálja meg, a külképviseleteken és az átjelentkezéssel leadott szavazatokat pedig szétválogatják az országgyűlési egyéni választókerületek szerint, és pénteken átadják azokat az országgyűlési egyéni választókerületi választási irodáknak. A kijelölt szavazókörök pénteken vagy szombaton számlálják meg a szavazatokat.
SZOROS EREDMÉNY ESETÉN MÓDOSULHAT AZ ELŐZETESEN KÖZZÉTETT ADAT
Az NVI felhívta a figyelmet arra, hogy ezek alapján a szavazás estéjén – a részvételi adatok függvényében – megközelítőleg az országos listára leadott szavazatok 92-95 százalékát, míg az egyéni választókerületi jelöltekre leadott szavazatok 94-97 százalékát fogják megszámolni. Így szoros eredmény esetén előfordulhat, hogy néhány egyéni választókerületben, illetve az országos listán a szavazást követő hét végén, a szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett a szavazásnapi előzetes tájékoztató adatokhoz képest módosul a választás eredménye – írja az MTI.



